Lehet, hogy tévedtünk? Több külön közösség építhette a Húsvét-sziget óriásszobrait
Egy új kutatás eredményei szerint egészen másként zajlott a híres moai szobrok készítése, mint ahogy azt korábban a történészek feltételezték. A friss elemzés alapján úgy tűnik, hogy a Húsvét-szigeten nem egyetlen központi uralkodó irányította a monumentális kőszobrok faragását, hanem több, egymástól független közösség dolgozott a saját hagyománya szerint. A következtetés egy olyan kutatócsoport munkájából született, amely első alkalommal készített teljes, háromdimenziós térképet a sziget fő kőbányájáról.
A Csendes-óceán közepén fekvő, Rapa Nui néven is ismert szigetet a polinéz hajósok nagyjából a 13. század körül telepítették be. Régészeti bizonyítékok alapján eddig is valószínű volt, hogy nem létezett egységes, erősen hierarchikus politikai rendszer a területen, de az kérdéses maradt, hogy a szobrok készítése összefogott irányítás alatt történt-e. Mivel a moai szobrokhoz használt vulkanikus kő egyetlen helyről, a Rano Raraku nevű bányából származott, sokáig úgy gondolták, hogy a folyamatot központi vezetők felügyelték – írja a New Scientist.
Carl Lipo, a Binghamtoni Egyetem kutatója és kollégái drónokkal és modern térképező eszközökkel vizsgálták át a bányát, ahol több befejezetlen moai is található. A kutatás során 426 olyan kőformát azonosítottak, amelyek különböző faragási fázisokat mutatnak, valamint több száz vágatot és kőblokkok helyén maradt üreget, amelyek jelzik, hol és hogyan dolgoztak a mesterek. Emellett öt olyan kőoszlop is előkerült, amelyek valószínűleg a szobrok leeresztéséhez használt rögzítési pontok voltak a meredek lejtőkön.
A legfontosabb megállapítás azonban az, hogy a bányát mintegy 30 különálló munkahelyre lehetett felosztani, ahol eltérő munkafolyamatok zajlottak. Ez Lipo szerint azt jelzi, hogy a faragást több, egymástól függetlenül működő csoport végezte. Ezt erősíti az is, hogy korábbi kutatások már megmutatták: néhány fős csapatok is képesek voltak a hatalmas szobrok mozgatására, illetve a közösségek saját területeket jelöltek ki az édesvízforrások körül.
– fogalmaz a kutató.
A sziget történetének megértésében ez fontos változást hozhat. A Rapa Nui társadalom „összeomlásáról” szóló elméletek gyakran arra épülnek, hogy egy központosított hatalom túlzott építkezésbe kezdett, ami végül erdőirtáshoz és társadalmi katasztrófához vezetett. Ha viszont a szoborkészítés valóban közösségi vetélkedés volt, akkor Lipo szerint ez a narratíva tarthatatlanná válik.
A kutatók azonban nem mindenben értenek egyet. Dale Simpson, az Illinois-i Egyetem antropológusa úgy gondolja, hogy bár nem létezett hierarchikus rendszer, a klánok kapcsolatban álltak egymással, és együttműködés nélkül egyszerűen nem juthattak volna hozzá a szükséges kőhöz: szerinte a kutatás túlzottan széttagoltnak mutatja a sziget társadalmi viszonyait. Jo Anne Van Tilburg, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatója pedig úgy véli, hogy a Rano Raraku bányával kapcsolatban további vizsgálatokra lesz szükség, mert a mostani eredmények „korainak és túlzónak tűnnek”.
Olvasd el ezt is!