Laia Balart/Shutterstock
március 10., 2026  ●  Tudomány

Új kutatás: befolyásolhatja az élettartamunkat, hogy hány gyereket vállalunk

A University of Helsinki kutatói által vezetett vizsgálat azt találta, hogy a gyermekek száma és a biológiai öregedés között statisztikai kapcsolat figyelhető meg. Eszerint akik nem vállalnak gyermeket vagy éppen az átlagnál jóval több gyermekük van, gyorsabban öregednek biológiai értelemben.

A kutatás összesen 14 836 nő adatait elemezte, akik mind ikrek voltak; a tudósok így próbálták csökkenteni a genetikai különbségek hatását. Az alanyok egy részénél a biológiai öregedésre utaló markereket is vizsgálták. A résztvevőket hét csoportba sorolták attól függően, hogy hány gyermekük született és milyen életkorban vállalták őket. Statisztikailag a legkedvezőtlenebb eredményeket a gyermektelen, illetve a legmagasabb gyermekszámú (átlagosan 6,8) csoportot erősítő nőknél találták.

Az átlagosan két-három gyermeket vállalóknál találták a legkevesebb biológiai öregedésre utaló markert. Az ebbe a csoportba tartozók jellemzően 24 és 38 éves kor között estek teherbe.
Illusztráció
Fotó: PeopleImages/Shutterstock

A szakemberek azt is megfigyelték egyes elemzésekben, hogy a gyorsabb öregedés jelei azoknál a nőknél is megjelentek, akik fiatalon szültek. Ez az összefüggés azonban megdőlni látszott, amikor más tényezőket – például az alkoholfogyasztást vagy a testtömegindexet – is figyelembe vették. A gyermektelenség és a nagyon magas gyermekszám esetében a kapcsolat ezek figyelembevételével is megmaradt.

A ScienceAlert szerint a disposable soma (eldobható test) nevű elmélet tovább árnyalja a képet. Ez a megközelítés abból indul ki, hogy az élő szervezetek erőforrásai korlátozottak, ezért a szaporodás és a szervezet fenntartása között egyfajta egyensúly alakul ki. Ha több erőforrás jut a reprodukcióra, kevesebb marad a test karbantartására és regenerációjára, ami hosszabb távon befolyásolhatja az élettartamot. A kutatók hozzáteszik, hogy az elmélet nem magyarázza a gyermektelen nők eredményeit. Ezek mögött olyan egészségügyi problémák is állhatnak, amelyekkel a kutatásban nem számoltak, és amelyek a későbbi egészségi állapotra is hatással lehetnek. Hangsúlyozzák, hogy a kutatás nem bizonyít közvetlen ok-okozati kapcsolatot, csupán statisztikai összefüggést mutat. Az eredmények újabb kérdéseket vetnek fel az öregedés biológiájáról, és hozzájárulhatnak a jövőbeli kutatásokhoz is.

Nyitókép: Illusztráció / Laia Balart/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök