Vidar Nordli-Mathisen/Unsplash
július 28., 2025  ●  Tudomány
Hamu és Gyémánt

Kutatások szerint a gyász évekkel rövidítheti meg az életet

Azok az emberek, akik hosszan tartó, intenzív gyászt élnek át egy szerettük halála után, nagyobb eséllyel halnak meg a következő tíz évben, mint azok, akik könnyebben békélnek meg a veszteséggel – állítja egy friss tanulmány.

Számos kutatás már korábban is talált kapcsolatot a gyász és az egészség romlása között (például magasabb vérnyomás), de ezek a vizsgálatok általában csak néhány évig követték a gyászolókat – most viszont egy friss tanulmány azt vizsgálta, hogyan hat a gyász a halálozásra.

Mette Kjærgaard Nielsen, a dán Aarhusi Egyetem kutatója és kollégái egy országos nyilvántartásból szereztek információkat azokról az emberekről, akik végső stádiumban lévő betegség alatt részesültek kezelésben. Ezután több mint 1700 hozzátartozójukat – például szülőt vagy partnert – kértek fel arra, hogy töltsenek ki kérdőíveket: még a beteg életében, majd halála után hat hónappal, végül pedig három évvel azután.

A kutatás fázisai

A kérdőívek azt vizsgálták, hogy a hozzátartozók hogyan élték meg a gyászt – például próbálták-e elkerülni azokat a dolgokat, amelyek a betegre vagy a halálesetre emlékeztetik őket. A kutatócsoport megállapította, hogy a résztvevők közül 670-en tartósan alacsony szintű gyászt éltek át – például enyhe életcélvesztést –, míg 107-en tartósan magas szintű fájdalmat – kifejezetten mély és hosszan tartó kétségbeeséssel. A többiek esetében az idő múlásával enyhült, vagy csak később jelentkezett a gyász.

Tíz év után a szakértők megnézték a hozzátartozók egészségügyi adatait és kiderült, hogy azok közül, akik tartósan erős gyászt éltek át, 88%-kal többen haltak meg, mint azok közül, akik enyhébben gyászoltak. Az egyik kutató így fogalmazott:

Nem véletlenül mondják, hogy a gyász összetöri a szívet. A kutatás eredményei alátámasztják, hogy a hosszan tartó, intenzív gyász valóban megterheli a testet, és ez korai halálhoz vezethet.

A szakértő azt is hozzátette, hogy a korai halálozás kockázata mellett életmódbeli változások is előfordulhatnak – az érintettek például hajlamosabbak kihagyni az étkezéseket, vagy egyszerűen kevesebbet mozognak.

A kutatás elején a résztvevők mindössze 17%-ánál fordult elő valamilyen egészségügyi probléma, de Nielsen szerint ez gyakoribb volt a súlyosan gyászoló csoportban – ez részben megmagyarázhatja, miért haltak meg többen közülük a tízéves időszak alatt. Ugyanakkor az is lehet, hogy a már meglévő rossz egészségi állapot fokozza a gyász intenzitását.

A súlyos, elhúzódó gyászt átélő embereknek – függetlenül attól, hogy maguk is szenvednek-e valamilyen betegségben – nyújtott támogatás életeket menthet, hívja fel a figyelmet a New Scientist cikke.

Gyász - illusztráció.
Fotó: Transly Translation Agency/Unsplash
Nyitókép: Gyász - illusztráció. / Vidar Nordli-Mathisen/Unsplash

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!

Hozzáférhetőségi eszközök