éghajlatváltozás

Illusztráció

Pár évtized, és Magyarország éghajlata is inkább egy tengerparti városéhoz hasonlít majd

Idővel a szülővárosunkra mindenképp máshogy tekintünk. Ez mindenkire igaz. De a ma élők egy egészen másfajta változást is megtapasztalhatnak majd.

Az éghajlatváltozást általában a hőmérséklet emelkedésében mérjük. De a tudósok szerint van egy másik módja is, amit érdemes figyelembe venni: a térbeli elmozdulást.

Egy 2019-es tanulmányban, ami a Nature folyóiratban jelent meg, a kutatók megállapították, hogy Észak-Amerika városlakói 2080-ra úgy fogják érezni magukat, mintha körülbelül 800 km távolságra lennének a jelenlegi lakhelyüktől – mindezt az éghajlatukban bekövetkező drasztikus változások miatt.

Az eredmények az Egyesült Államok és Kanada 540 városi területére vonatkoznak az előrejelzések alapján – feltéve, hogy a szén-dioxid-kibocsátás a jelenlegi ütemben marad.

A 800 kilométeres túra azonban nem csak egy véletlenszerű városnézés egy tetszőleges irányba: szinte mindenhol a déli, melegebb éghajlat felé tart.

Ezekre a „ városcserékre" pár példa: lényegében Washington D.C. inkább olyan lesz, mint a most mocsaras Mississippi állam, New York pedig inkább az északi Arkansas államra fog hasonlítani, Houston éghajlata pedig mexikói területre fog átcsúszni.

Ez itthoni viszonylatban olyan, mintha Budapest Horvátország egyik legdélebbi nyaralóhelyére, Dubrovnikba „költözne", míg Baja például már a görög éghajlathoz közelítene.

A tanulmányban a kutatók azt találták, hogy Észak-Amerika számos mai helyén valójában nincsenek létező éghajlati analógiák; az általuk előre jelzett jövőbeli időjárás olyan disztópiát jelent, amellyel eddig még nem találkoztunk.

2080-as évekre sok város olyan újszerű éghajlatot tapasztalhat, amelynek nincs modern megfelelője a vizsgált területen

– magyarázták a szerzők.

A kutatók szerint egy szinte biztos: az éghajlatváltozást évtizedek múlva mindenki megtapasztalja a saját bőrén.

(ScienceAlert)


A figyelmetekbe ajánljuk