ablakon kinéző férfi

Egyértelmű jelei vannak a depressziónak, sokan mégsem ismerik fel

A férfiak, a fiatalok és a városiak a leginkább veszélyeztetettek.

A legtöbb ember nem tudja, mit kezdjen a depresszióval, még akkor sem, ha felismeri azt – derül ki egy új kutatásból, amit a különböző tanulmányokat röviden szemléző PsyBlog mutatott be.

Különösen a férfiak ismerik fel nehezebben a depressziót.

Pedig van néhány klasszikus tünet:

  • koncentrációs problémák
  • fáradtság
  • reménytelenség
  • túl- vagy alultápláltság
  • szomorúság
  • izomfájdalom

Mind kiderült, a férfiak mellett a városi területeken élők és a fiatalok azok még, akik számára nehezebben felismerhetőek a tünetek.

A tanulmányban megkérdezett emberek többsége a depresszióval kapcsolatos megbélyegzésekkel is találkozott már – társadalmi és az egyén szintjén egyaránt.

A megkérdezettek 62 százaléka szerint a depresszió valamilyen szégyenérzettel is jár, míg 71 százalékuk már találkozott is a környezetében hasonló típusú megbélyegzéssel.

Munkánk célja, hogy segítsünk a közösségeknek elgondolkodni azon, hogyan kezeljék a személyiséggel kapcsolatos egészségügyi kihívásokat, amint azok felmerülnek, legyen szó drogfogyasztásról, szorongásról vagy más problémákról, amelyeket olyan kihívások is követhetik, mint az öngyilkos gondolatok

– mondta Mark Skidmore, a tanulmány egyik szerzője.

A tanulmányban közel 4600 embert kérdeztek meg, ahol azt is megállapították, hogy az embereknek hasonló problémáik voltak más mentális egészségügyi problémák azonosításával is. Az amerikaiak többsége a szorongást sem ismeri fel, illetve körülbelül egyharmaduk képtelen volt felismerni a vényköteles gyógyszerekkel való visszaélés jeleit.


A figyelmetekbe ajánljuk