világvége
Shutterstock

Hogy viselkedne az emberiség, ha bekövetkezne az apokalipszis?

A világvégét tanulmányozni nem egyszerű feladat, hiszen valós veszély nélkül nehéz pontos képet kapni, míg akkor már felesleges próbálkozni, amikor küszöbön az apokalipszis. Most mégis megpróbálkoztak vele.

Egy kutatócsoport alternatív módot választott arra, hogy szimulálja az emberek viselkedését apokalipszis esetén: egy számítógépes játék analógiájával próbálta megkerülni a fentebb említett a problémákat. A csapat egy nyílt világú, sok szereplős online játékot (MMORPG), az ArcheAge-t használta fel a kísérlethez. A vizsgálatban a játékosok a szokásos módon játszhattak, és tetszés szerint teljesíthették a küldetéseket, felfedezhettek, szintet léphettek és felszereléseket gyűjthettek – számol be a kutatásról az IFLScience.

A játékosok azonban tudták, hogy a 11. hét után a szervert törlik, és minden játékbeli fejlődésük és karakterük elveszik.

Ezzel a játékosok játékbeli viselkedésének eredménye (vagy büntetése) az utolsó néhány napban elveszti jelentőségét

– írta a csapat a nem szakértői véleményezéssel ellátott publikációjukban.

A kutatócsoport úgy vélte, hogy a világ törlése jó helyettesítője a valós világ végének, mivel a játékosok tetteinek nem lesz semmilyen következménye. Azt remélték, hogy mindez segíthet megválaszolni azt a régi kérdést, hogy az emberek feladják-e az erkölcsi eszményeket, amikor az apokalipszis közeleg.

A csapat több mint 270 millió, a játékosok játékbeli viselkedéséről szóló mintát – például szintlépési adatokat és küldetésnaplókat – elemzett, hogy kiderítse, változott-e a játékosok viselkedése, amikor tudták, hogy a „világ" véget ér. A kutatók szerint a játék meglepően békésen zajlott, eltekintve néhány renitens játékostól, akik inkább elkezdtek gyilkolászni.

Eredményeink azt mutatják, hogy nincsenek nyilvánvalóan világjárványszerű viselkedésváltozások, de néhány játékos nagyobb valószínűséggel mutatott antiszociális viselkedést (pl. játékosok gyilkolása)

– írta a csapat. Azt is megállapították, hogy a „világvége" közeledtével a játékosok felhagytak a karakterfejlődéssel, ami a bétateszt végén már drasztikus csökkenést mutatott a küldetések teljesítésében, a szintlépésben és a képességváltozásokban.



A csapat azt írja, hogy azok az emberek voltak a legbékésebbek, akik a játék végéig kitartottak, eközben azok az emberek, akik saját elhatározásukból korábban hagyták el a játékot, akiket a csapat „csavargóknak" nevezett, hajlamosak voltak a túlzóan antiszociális viselkedésre, például a többi játékos megölésére, mivel elvesztették „a felelősségérzetüket és a játékhoz való kötődésüket".

Összességében – bár a csapat hangsúlyozza, hogy a tanulmányt természetesen korlátozza az a tény, hogy egy videojátékban zajlott – vizsgált világnak a vége meglehetősen békésen, sőt időnként pozitívan alakult, és a vége felé megjelent a proszociális, azaz a közösséget szem előtt tartó viselkedés is.

Olvasd el ezt is! Több száz világvégét éltünk már túl

A kutatók megállapításai szerint a szimulációban résztvevők hangulata összességében a „boldogabb" irányba tendált a végidő közeledtével, ami a valóságban akár azt is jelentheti, hogy az emberek meglévő társadalmi kapcsolatai valószínűleg megerősödnének.


A figyelmetekbe ajánljuk