Hiszel a paranormális dolgokban és volt már alvásparalízised? A kettő valószínűleg összefügg.
Az alvásbénulást egy alapvető agyi hiba okozza az ébrenlét és a gyors szemmozgás (REM) alvás közötti határon. A REM-szakasz alatt intenzíven élethű álmokat látunk, ekkor pedig a testet megbénítja egy agyi mechanizmus, ami megakadályozza, hogy az álomban fellépő mozgás a fizikai testünkben is létrejöjjön. Ezzel elkerülhetjük, hogy baleset érjen minket.
Ez is érdekelhet: Horror a hálóban – mindent az alvásparalízisről
Az agyunkban tehát valóban van egy „kapcsoló" (egy neurokémiai anyag), amely az alvás és az ébrenlét között váltogat. Az alvásparalízis során azonban ez az izomkontroll rövid ideig tartó elvesztése, az úgynevezett atónia jellemez, amely közvetlenül elalvás vagy ébredéskor következik be.
Normál körülmények között azonban az atónia ébredéskor véget ér, így az ember soha nem tapasztalja meg tudatánál a mozgásképtelenséget. Ha pedig ez mégis megtörténik, az maga a pokol.
Ezeket az alvási bénulásokat pedig hallucinációk kísérik, amelyet három különböző csoportra oszthatunk:
• Intruder (Jelenlét)
• Incubus (Megnyomó)
• Szokatlan testélmény
Az első egy veszélyes személy vagy rémisztő jelenlét érzékelésével járó téves képzelgés. A másodiknál a fulladás érzése léphet fel. A harmadik pedig magába foglalhat különös mozgást (például repülést) vagy testen kívüli érzéseket. Ezek a hallucinációk pedig még zavaróbbá és rémisztőbbé tehetik az alvásparalízis ciklusokat. Így az emberek 90%-nál ezek erős félelemmel járnak, és jóval kevesebben vannak azok, akiknek kellemes vagy akár vidám hallucinációk lépnek fel.
De ezt mi válthatja ki?
Ezeket a hallucinációkat világszerte eltérően értelmezik. Például Egyiptomban az alvásbénulásról gyakran úgy gondolják, hogy egy dzsinn okozza, amely terrorizálja és néha megöli áldozatait. Olaszországban egyesek az állapotot az úgynevezett Pandafeche támadásaként értelmezik, ami egy gonosz boszorkányként vagy olykor félelmetes óriásmacskaként leírt lény.
Dél-Afrikában az őslakosok úgy vélik, hogy segatelelo (fekete mágia) okozza, amelyben a tokoloshe nevű törpeszerű lények vesznek részt, Törökországban pedig a Karabasan a hunyó, ami egy a titokzatos szellemszerű lény. Ezzel szemben a dánok kevésbé fantáziadús magyarázatot találtak: az alvásparalízist nagyrészt fiziológiai kockázati tényezőknek, például a stressznek tulajdonítják.
Ezek a magyarázatok nagy hatással lehetnek arra, hogy az emberek hogyan élik meg az alvásparalízist. A különféle kutatások kimutatták, hogy épp ezért az egyiptomiak sokkal jobban félnek tőle, mint a dánok. Sőt, az állapotot átélt egyiptomiak több mint 50 százaléka meg volt győződve arról, hogy az alvásparalízis halálos, illetve háromszor gyakrabban fordult elő ennél a csoportnál.
Úgy tűnt, hogy az egyiptomiak alvásparalízisről alkotott hiedelmei drámaian alakították tapasztalataikat. De Olaszországban is érdekesen alakultak az eredmények. Azok, akik úgy vélték, hogy az alvásparalízisüknek természetfeletti oka lehet, nagyobb valószínűséggel hallucináltak a roham alatt.
Azok, akik természetfeletti erőknek tulajdonították, jobban féltek az élménytől és hosszabb ideig benne maradtak az állapotban. Így az alvásparalízis egy egyszerű „agyi hibából" krónikus, hosszan tartó és potenciálisan halálos eseménnyé válhat.
Az eredmények alapján tehát úgy tűnt, hogy minél jobban félnek az emberek az alvásparalízistől, annál többször tapasztalják meg, és annál erősebbek a hatásai. Az egykor jóindulatúnak, sőt leleményesnek hitt hiedelmek átalakították ezt az alapvetően „természetes folyamatot", és kondicionált félelmet váltottak ki, és teret adtak a rémisztő hallucinációknak.
A szorongás és a stressz hajlamosít a rohamra, így azok, akik rettegnek tőle, nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg. Ez az ördögi kör pedig addig táplálja magát, amíg az alvásparalízis krónikussá, elhúzódóvá és, ami még rosszabb, pszichopatológiássá nem válik.
Az alvásparalízisben szenvedők számára az alvás nem menekülés a valóság elől, éppen ellenkezőleg az alvás akár mentális zavarhoz is vezethet.
Az emberi elme sokkal rejtélyesebb és esetenként rosszindulatúbb, mint gondolnánk.
