törökország
Shutterstock
Isztambul, Törökország 

Megdöbbentően sok turistája volt Törökországnak 2021-ben

Törökország 2021-ben a turisták egyik legkedveltebb úti céljává vált: az ország több mint 30 millió nemzetközi látogatót fogadott.

A legfrissebb adatok szerint az ország turisztikai bevétele tavaly megduplázódott, aminek köszönhetően megközelítették a 25 milliárd dollárt – ez a világjárvány megjelenése óta 103%-os növekedést jelent, írja a Travel Daily..

2021 negyedik negyedévében Törökország turizmusból származó bevétele 95%-kal, 7,6 milliárd dollárral nőtt, ami mindössze 3%-kal marad el a 2019 október-decemberi, pandémia előtti időszakban tapasztalt számoktól.

Érdekesség, hogy az orosz, német, ukrán, iráni és angol turisták mellett 2021-ben Törökország több mint 50 ezer látogatót fogadott Indiából. Csak decemberben több mint tízezret, ami azt jelzi, hogy hosszú idő után ismét fellendült a törökországi turizmus az indiaiak körében. Ennek egyik oka, hogy több bollywoodi színész és influenszer is Törökországba látogatott 2021-ben.

Törökország a világ hatodik legtöbb turistát fogadó országa. Az országra 2019-ben 52 millió turista volt kíváncsi, ami 34,5 milliárd dollár turisztikai bevételt jelentett. Úgy tűnik, az ország lassan, de biztosan ismét kezd magára találni.


A figyelmetekbe ajánljuk