Több százan mondanak le a karantén idején vásárolt kutyáikról
A járvány végéhez közeledve kiderült, hogy mégsem volt olyan jó ötlet kutyát vásárolni.

A 2020-as év elején sokan maradtak állás nélkül a pandémia miatt. Ezért otthonaikban ragadva nemes egyszerűséggel nem tudtak mit kezdeni a nyakukba szakadó töménytelen szabadidővel. Persze akadtak olyanok is, akik egy meggondolatlan döntéssel – kutyavásárlással – próbálták elűzni a karanténban töltött mindennapokat.

Angliában is rengetegen döntöttek amellett, hogy kölyökkutyát vásárolnak annak érdekében, hogy ne legyenek magányosak ebben a szörnyű időszakban. Egy éve még a legjobb ötletnek tűnt mind ez, ám a járvány végéhez közeledve, úgy tűnik koránt sincs így. A védőoltások megjelenése óta rengeteg ember próbált megszabadulni a kutyájától, pláne, hogy sokaknak már vissza kellett menniük dolgozni, így nem maradt idejük kedvenceikre.

Ám nem elég, hogy megválnak eddig „szeretett" kedvenceiktől, még pénzt is kérnek cserébe.

A szigetországban ijesztően megemelkedett a fél és egy éves kor körüli kutyák eladásra kínáló hirdetések száma – számolt be a Timesra hivatkozva a LadBible.

A gazdik pofátlan összegekért, több ezer fontért árulják a kutyákat, akiket állítólag imádnak, csupán a megváltozott munkarend miatt nincs elég idejük foglalkozni velük.

A szomorú folyamatot természetesen az állatmenhelyek is megérzik. Egy alapítvány elmondása szerint, az elmúlt három hónapban nagyjából 1800 felelőtlen gazdi jelezte feléjük, hogy új otthont keres egy évesnél fiatalabb kutyája számára.


A figyelmetekbe ajánljuk