A Tiffany & Co. nevű cég logója.

Jean-Michel Basquiat festménye ihlette a Tiffany ünnepi naptárát

Az Equals Pi című festmény a középpontja az új, páncélszekrényszerű naptárnak, amely 24 darab kék ajándékdobozt tartalmaz.


Közelednek az ünnepek, és ez azt jelenti, hogy a Tiffany & Co. ünnepi adventi naptára is visszatér. Idén az ékszergyártó-cég még kreatívabb megközelítést választott az éves kiadáshoz, és legújabb naptárával a 20. század egyik legbefolyásosabb művészének, Jean-Michel Basquiatnak állít emléket – írja a RobbReport.

A vállalat szerdán mutatta be 2021-es naptárát, amely egy 1,2 méter magas, fehér tölgyfából készült szekrény formájában jelenik meg. A néhai New York-i művész 1982-ben készült, Equals Pi című műve a naptár központi részén szerepel. Az 1988-ban, 28 éves korában elhunyt Basquiat arról volt ismert, hogy mindennapi tárgyakra, például ablakokra, ajtókra és hűtőszekrényekre, valamint kartonra, rétegelt lemezre és más anyagokra festett.

A mű a nevét egy sor matematikai egyenletről kapta, amelyek a festmény jobb oldalán jelennek meg, a firkált szöveg, számok és természetesen a művész jellegzetes korona- és koponya-motívumai mellett. Az ARTnews szerint a festmény a Basquiat legproduktívabbnak tartott évében készült, és a következő esztendőben a GQ-ban jelent meg.

Természetesen a naptár tartalma legalább annyira csábító, mint a mű témája. A festett ajtók belsejében 24 kék doboz található, amelyeken egyedi számozású címkék vannak, és ezek pedig tele vannak Tiffany-ékszerekkel és egyéb ajándékokkal. A konkrét tartalom a cikk írásakor még nem ismert, de az adventi naptár korábbi kiadásai olyan tárgyakat tartalmaztak, mint egy 18 karátos sárgaarany T True karkötő, egy sterling ezüst papírpohár és egy 18 karátos rózsaarany Smile medál.

A karácsonyi feelingen túl a cégnek komoly karitatív tervei vannak ezzel a kalendáriummal. A Tiffany & Co. a 2021-es kiadás eladásából 250 000 dollárt adományoz a Free Arts NYC nevű nonprofit szervezetnek, amely művészeti és mentorprogramokat biztosít a hátrányos helyzetű közösségek fiataljai számára.

Akár stílusosan szeretnéd ünnepelni a karácsonyt, akár a közösségnek szeretnél adakozni, a Tiffany and Co. 2021-es adventi naptára már korlátozott számban, 150 000 dollárért (45 millió forintért) kapható.

A figyelmetekbe ajánljuk