Elon Musk a 2021-es Giga Festen, Németországban.

Elon Musk szerint a Tesla az év végéig megkezdi a termelést a német gyárában

A Berlin melletti üzem a helyi hatóságok végső jóváhagyására vár


Elon Musk a hétvégén a Tesla Berlin melletti új Gigafactory üzemében tartott nyílt napon elmondta, hogy a vállalat célja, hogy még az év vége előtt megkezdje a Model Y autóinak gyártását a németországi kirendeltségén. A vezérigazgató hozzátette, hogy reményei szerint az üzem 2022 végére heti 5000 és 10 000 járművet fog gyártani. A Tesla azonban még mindig vár a gyár végleges engedélyére, mivel a helyi hatóságok vizsgálják az üzem területre gyakorolt környezeti hatását – írja a The Verge.

A Tesla szombaton megtartotta a "Giga-Fest" nevű rendezvényét a Gigafactory közelében lévő Grünheide-ben, ahol a helyi lakosok számára zenével, lovaglási lehetőségekkel valamint az új üzem megtekintésével egybekötött túrákkal várták a látogatókat.

A Tesla németországi Gigafactory-gyára az építkezés utolsó fázisában van, miután a komplexum megnyitása a vízhasználata és az élővilág zavarása miatt aggódó környékbeli környezetvédelmi csoportok panaszai okán többször is késett. Musk szombaton azt mondta, hogy a Tesla több fát fog ültetni, mint amennyit kivág az építkezés során, és a lehető legkevesebb vizet használja majd a gyárban.

Musk 2019-ben jelentette be, hogy a Tesla Németországban helyezi el európai Gigafactory-ját. A vállalat közölte, hogy elképzeléseik szerint évente 500 ezer autót fognak legyártani a Berlin melletti bázisukon.

A figyelmetekbe ajánljuk