Eddig csak a brit banda tudott ilyen rövid idő alatt ennyi listavezető albumot produkálni.


Taylor Swift kiadta a hétvégén az újrarögzített első albumát, a Fearless (Taylor's Version)-t, ami a brit lemezlistán első hétvégéjén rögtön az élen nyitott. Ezzel pedig az énekesnő megdöntötte a The Beatles 54 éve felállított rekordját. A liverpooli négyes ugyanis 364 nap alatt, vagyis egy éven belül három listavezető albumot is produkáltak.

A The Beatles ezt 1965 és 1966 között érte el a Help!-pel, a Rubber Soullal, meg a Revolverrel. Most Taylor Swiftnek sikerült három listavezető lemezt produkálnia 259 nap alatt, felállítva az új rekordot. 2020 július 31-én jelent meg a folklore, december 18-án az evermore, most pedig az újrakiadott Fearless volt a harmadik, ami a brit lemezlista csúcsáig jutott.

Árnyalja persze a képet, hogy a The Beatles mindezt három olyan albummal érte el, ami új, korábban soha nem hallott dalokat tartalmazó sorlemezekkel érte el, míg Taylor Swiftnek a harmadik a korábbi dalainak az újabb felvételiből áll. De még sorlemezekkel is beérheti akár. Elvégre az énekesnő ezen a ponton ha kiad egy albumot, az biztos, hogy a listák élén nyit a legtöbb helyen, promóció nélkül is.

(Forrás: Billboard)


Friss

Hamu és Gyémánt

Napindító gondolat – 05.18.


Kedd reggel Karinthy Frigyes gondolatait idézzük, aki arra emlékeztet minket, hogy az élet egy nagy körforgás.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk