Emma Stone is visszatér a Szörnyella második részében

Emma Stone is visszatér a Szörnyella második részében

Emma Stone visszatér még több dráma és aljas cselekedet kedvéért: hivatalosan is megkötötték a szerződést a közelgő Szörnyella 2 főszerepére.


Ahogy arról beszámoltunk, két hónapja mutatták be a Szörnyellát, a 101 kiskutya főgonoszának eredetfilmjét, ám a Disney olyannyira elégedett a produkált számokkal, hogy rögtön zöldlámpát is adott a folytatásnak.

A folytatás bejelentésénél már tudni lehetett, hogy a film rendezője, Craig Gillespie és a forgatókönyvíró Tony McNamara visszatérnek, de akkor még Stone-nak nem sikerült megállapodnia.

Az alkotás eredetileg 2020-ban került volna a mozikba, de a Disney a COVID-19 miatt kénytelen volt 2021-re halasztani. A cég ekkor döntött amellett, hogy a Szörnyella a mozibemutatóval egy napon a Disney+-on is elérhetővé teszi a filmet.

A megosztott megjelenési stratégia, illetve a járvány előttinél jóval alacsonyabb mozibevétel ellenére a film mégis tisztességes sikert aratott a Disney számára. Világszerte több mint 220 millió dollárt keresett a 100 millió dolláros költségvetésből, ami ugyan nem akkora dicsőség, de a helyzethez képest megfelelő.

A stúdió nem közölt pénzügyi adatokat, amelyekből kiderülne, hogy az alkotás hogyan teljesített a 29,99 dolláros Premier Access árhoz képest, de úgy tűnik, elég jól, hiszen már fejlesztik a folytatás forgatókönyvét.

A Deadline beszámolója szerint a szerződéskötés részleteit nem hozták nyilvánosságra, de állítólag Stone és a Disney számára is előnyös üzletről van szó.

A figyelmetekbe ajánljuk