szoboszlai dominik

Pogbához hasonlította Szoboszlait az egyik legnagyobb játékosmegfigyelő oldal

A Scouted Football egy szigorúan csak fiatal tehetségekre fókuszáló oldal magazin. Nagyra tartják a magyar középpályást, de szerintük fontos, hogy ne kapkodja el a sztárklubhoz igazolást.


A Scouted Football nevű játékosmegfigyelő oldal az egyik leghasznosabb eszköz rá, hogy gyors és alapos információhoz jussunk fiatal játékosokról, akik mondjuk kedvenc csapatunkhoz igazolnak, de nem tudunk róluk semmit. Emellett arra is jó, hogy az ember idejekorán tudomást szerezzen azokról a focistákról, akik pár évvel később majd világsztárrá válnak és az élfutball meghatározó szereplői.

Minden évben kiadnak egy megvásárolható, nyomtatott, illetve pdf-ben is letölthető különszámot is, amolyan évkönyvszerűen minden évben foglalkozva a legújabb és legizgalmasabb tehetségekkel. Szoboszlai Dominik a 2019-es évkönyvükben szerepelt, amit most a játékos Lipcsébe igazolása kapcsán újra elővettek és megjelentettek az oldalon is hozzáférhető formában. Kiemelték lövőerejét, szabadrúgásait, továbbá védekező munkáját test-a-test elleni szituációkban. Technikásságának köszönhetően a pálya jobb és baloldalán is folyamatos veszélyt jelent.

Stílusa, képességei és posztja alapján az oldal elemzője Paul Pogbához, a Manchester United sztárjához hasonlította.

Szoboszlai egy folyamatosan aktív, mindnehol ott levő középpályás. Legjobban egy háromfős középpályán működik, nahogy hasonlóan játszik Paul Pogbához. Ugyanúgy magas, elegánsan játszik nagyon gyors lábakkal, ha pedig hozzákerül a labda, akkor támadásokban is nagyon robbanékony, kiváló labdakezeléssel.

Ugyanakkor nem mindenben ugyanolyan, mint a francia klasszis, van, amiben még fejlődnie kell, de képességeit tekintve nincs annyira lemaradva.

Hiányzik belőle Pogba fizikalitása egyelőre és természetesen túlzás lenne azt állítani, hogy annyira jó most, mint Pogba volt 18 évesen, de azért majdnem annyira jó.

Mint írják, ha javulna a játék fizikai aspektusában, akkor kivételes védekezése mégtöbbet javulhatna. Ha képes lesz ugyanolyan jól ütközni és megtartani a labdát testtel a védőkkel szemben, ahogyan Pogba szokta, akkor megállíthatatlan erő lesz a középpályán.

Persze azért óvatosak voltak vele, említve Dzsudzsák Balázs, Németh Krisztián és Kleinheisler László példáját, akik mind kiváló tehetségek voltak, akik túl korán érték el a saját csúcsteljesítményüket, aztán nem lett belőlük semmi. Szerintük a magyar tehetségek gyakran elkövetik azt a hibát, hogy elbízzák magukat a saját fejlettségi szintjüket illetően, ami miatt rossz döntéseket hoznak a karrierjüket illetően és megállnak a fejlődésben.

Itt jön viszont a legérdekesebb része az elemzésnek, ami miatt most érdekes elővenni akkori analízisüket. Azt tanácsolták benne ugyanis a fiatal tehetségnek, hogy bízza magát a Red Bull tehetségképzési rendszerére, először legyen meghatározó játékos a Red Bull Salzburgnál, majd ha ott a legfontosabb játékossá vált, az RB Leipzigbe menjen és legyen türelmes.

Dzsudzsák és Kleinheisler esetében a scout szerint túl korán akartak nagyot lépni és nem álltak még készen a következő szintre, ami miatt aztán félrecsúszott a karrierjük. Szoboszlainak először fontos tényezővé kell váljon Lipcsében, mielőtt mondjuk a Manchester Cityn, Juventuson, vagy éppen Bayern Münchenen gondolkodna, a megfelelő pillanatban lépve szinteket. Nos, a magyar tehetség pont ezt teszi jelenleg, úgyhogy kijelenthetjük, máris jobb úton halad, mint az örök ígéretnek megmaradt elődei. Szóval akár a következő Pogba is lehet még belőle.

A figyelmetekbe ajánljuk