A legnagyobb baj a szimuláció-elmélettel, hogy túl sok hitet követel meg az embertől ahhoz, hogy tudományosan legyen értelme.
Az utóbbi években egyre nagyobb népszerűségre tett szert az úgynevezett szimulációelmélet, ami szerint minden, amit tapasztalunk életünk során, továbbá mi magunk is egy nagy szimulációs program részei vagyunk, amit egy fejlettebb entitás hozott létre és működtet. Az egész, ahogy mi magunk is kódok összessége vagyunk, elvégre matematikával leírható a valóságunk. A népszerűsége pedig egyáltalán nem csoda.
Egyrészt nem igazán mennek jól a dolgaink ezen a bolygón, az elmélet reményt adhat, hogy a következő szint majd jobb lesz. Másrészt annyi bizarr dolog történik körülöttünk napról-napra, hogy az ember már-már megbarátkozik az elmélettel. Olyan ismert nevek, mint Elon Musk és Neil DeGrasse Tyson, akiket kvázi a kabalaállatai az átlagember fejében a tudománynak, szintén valószínűnek tartják, előbbi biztos is benne, hogy igaz.
Ugyanakkor van egy komoly baj az egésszel. Hogy túl sok része hit és túl kevés része bizonyítható. Persze amíg nem bizonyítható az ellenkezője, addig elméletben előfordulhat, ugyanakkor ha semmilyen bizonyítékot nem találtunk eddig, akkor az égvilágon semmi sem jelzi, tudományos értelemben, hogy lenne alapja. Hisz valami nyomát, jelét kellett volna találni ennek a bizonyos intelligensebb entitásnak, ami ezt az egészet irányítja.
Rejtélyes, láthatatlan lény, ami mindent irányít a világon? Nem véletlenül hangzik ez úgy, mint a vallás és éppen ez is a probléma vele. Pontosabban a vallással az égvilágon nincs semmi baj. Viszont a tudomány bizonyítékokkal dolgozik, nem pedig hittel és veszélyes keverni a kettőt. Gyakorlatilag ugyanis egy áltudomány, mivel nélkülöz bármilyen tudományos alapot a következtés, amit levon. Vagyis aki azt mondja, hogy valószínű, hiába tudósember akár, valójában azt mondja, ő hisz benne. Bizonyítani ugyanis nem sikerült még semmilyen formában.
