Stork Natasa: „Felkészülten érzem magam igazán szabadnak”

Karrierút

2008 és 2010 közt a Nemzeti Színház tagja voltál, azóta szabadúszóként dolgozol. Korábban azt mondtad, inspirál a bizonytalanság. Mikor motiváló és mikor terhes számodra ez a fajta szabadság, függetlenség?

Nem én választottam a szabadúszó életformát, de nem hátránynak élem meg. A legkülönbözőbb feladatok találnak meg, és többnyire direkt rám gondol egy adott rendező a szerep kapcsán, ami jó kiindulópontot jelent a munkához. Talán egyetlen dolog hiányzik: hogy legyen egy állandó csapat körülöttem, akikkel tartósan együtt lehet gondolkodni, hogy érezzem, hogy tartozom valahova szakmailag. Bár kialakultak az évek során állandó munkakapcsolatok, – mintha egy fiktív társulat tagja lennék, például Kárpáti Péter mellett –, azért még mindig vándormadárnak érzem magam. Nehéz megszokni, hogy a próbafolyamatok végén, miután nincs többé közös ügy, valamelyest mégiscsak elveszítek embereket, akiket megszerettem.

Az Isteni műszak után hét évvel tértél vissza a filmvászonra a Felkészülés meghatározhatatlan ideig tartó együttlétre című filmmel. Mit szeretsz a filmezésben, amit a színházi szerepektől nem kaphatsz meg? És fordítva? El tudod képzelni, hogy a színházat hanyagold a filmezés miatt?

Miután a Covid miatt egy éve szinte csak filmes munkáim vannak, engem is foglalkoztat ez a kérdés. Mindig azt éreztem, hogy a film és az a fajta színház, amiben többnyire dolgozom, nemcsak hogy jól megfér egymás mellett, hanem nagyon is termékenyen hatnak egymásra. Mindkettő máshogy teszi próbára a színészt, de szerencsés, ha az ember mindkét terepen tud edzeni. A színházban a hosszútávú koncentráció a kihívás, és hogy végig közvetlenül érzed a közönséget. Ez hat rád valahogy, és azt tudni kell kezelni. (Például, ha unják, nem szabad elkezdeni gyorsabban beszélni, még ha késztetést érzel is rá. Vagy ha nevetnek, nem szerencsés még jobban „rápakolni".) A színpadon a színész tudja, hogy a közönség hol tart, hogy mennyire jön aznap az előadással.

A filmszínészet különlegessége pedig az, hogy sokszor a legapróbb rezdülésekkel kell dolgozni. Ez egy nagyon finom munka: ha gondolsz valamire, az látszik a vásznon. Az életben akár jelentéktelennek ható vagy önkéntelen gesztusokat is használod, mert fölnagyítva és bekeretezve elképesztő jelentőséget nyernek. Ezt nagyon élvezem. De összességében a filmes és a színházi színészet alapja ugyanaz. Hogy ott, abban a pillanatban elhiszem-e, hogy nem ábrázolok egy karaktert, hanem, hogy én vagyok az.

Aktualitások és humor

„A jó színház a világ ütőerén tartja a kezét" – mondtad egy 2014-es interjúban. Most hol van a világ ütőere? Milyen feladata lehet szerinted a színháznak és a színészeknek a jelenlegi helyzetben?

Egy költőt vagy egy festőművészt felfedezhetnek akár száz évvel a halála után is. A színház ezzel szemben csak a jelenben értelmezhető. Épp ezért – ahogy például a divat is – együtt mozog az aktualitásokkal, a trendekkel, azzal, ami épp történik a világban.

A karantén alatt dolgoztam egy iráni rendezővel, aki – ahelyett, hogy egy már létező előadását átdolgozta volna streamszínházzá –, áldokumentarista projektet talált ki Zoomra. Arról szólt a darab, hogy a Covidra való tekintettel virtuális castingot tart távoli országok színészeivel, és mindezt a közönség élőben nézheti és kommentálhatja. Valójában tehát maga a casting volt az előadás. A nézők egészen a végéig elhitték, hogy egy élő szereplőválogatást néznek, miközben három, szinte csehovi, párkapcsolati dráma bontakozott ki, aminek ráadásul köze volt magához a vírushelyzethez is. Ez jó példa arra, hogy a színház hogyan tud reagálni az aktuális körülményekre.

Egy másik alkalommal azt mondtad, hogy a legdrámaibb történeteket is humorral tudod pontosan megközelíteni. A színpadon és a filmvásznon túl hogyan viszonyulsz a humorhoz, milyen szerepet tölt be az életedben?

A hétköznapokban is nagyon fontos számomra a humor. Ha valami nem stimmel, vagy azt érzem, hogy egy helyzetnek nincs jó megoldása, gyakran eszembe jut, hogy egyszerűen ne vegyem magam olyan komolyan. Ez legtöbbször segít átkeretezni a nehéz élethelyzeteket. És miközben a magánéletemet sem tudnám nevetés nélkül elképzelni, azt gondolom, hogy amit a szakmában „két színész közti kémiának" neveznek, annak is több köze van a humorhoz, mint valamiféle tényleges szexuális vonzalomhoz.

Forgatások folyamatban

Szilágyi Fanni Veszélyes lehet a fagyi című filmjének forgatását nemrég fejeztétek be. A főszereplő ikerpár mindkét tagját te alakítod. Ebben a munkában mi volt számodra a legnagyobb kihívás?

Pár hónapja lett vége a forgatásnak, de az utószinkron még hátra van. A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy úgy kellett egy filmen belül két különböző karaktert eljátszanom, hogy ne legyen benne semmi elrajzoltság: el lehessen hinni róluk, hogy bár ikrek, és fizikailag szinte egyformák, két különböző, hús-vér nőről van szó. Arra törekedtem, hogy úgy fogjam meg a két karakter közti különbséget, hogy közben mindkettőt személyesnek érezzem, és tudjak velük azonosulni. Ebben rengeteget segített a ruha, a smink, a haj, a technikai dolgok, de színészként is ki kellett kísérletezni, hogy hogyan tudom ezt elérni.

Több helyen nyilatkoztad, hogy nagyon fontos számodra az alapos felkészülés egy szerep előtt, lassan építed fel a karaktereket. Hosszú időt töltöttél például a Felkészülés forgatása előtt egy idegsebész mellett a kórházban. Nem szereted a meglepetéseket? Így érzed magad biztonságban a forgatáson?

Szeretem a meglepetéseket. Nem azért készülök, hogy minden lépésem kiszámított legyen, épp ellenkezőleg: felkészülten érzem magam igazán szabadnak. Mondok egy példát: néhány éve egy apáca karakterét kellett kitalálnom. (Dollár Papa Gyermekei: Az apáca) Gimnazista koromban három évet jártam egyházi iskolába, ahol apácák tanítottak, és annyira magamba szívtam azt, ahogy ők léteznek, a viselkedésüket, a szemléletüket, vagy a köztük lévő hierarchiát, hogy amikor elkezdtünk improvizálni, már nem vitt el külön figyelmet az, hogy ez egy apáca, hanem tudtam arra koncentrálni, amiben az én karakterem speciális és egyedi, hiszen az „apácaság" mint olyan már ott volt az idegrendszeremben. Egyébként pedig jó úgy megérkezni egy forgatásra, hogy megtettem mindent. Szeretem a „stréberségnek" és a lazaságnak azt a kombinációját, amikor az ember nagyon felkészülten érkezik, de ott helyben már elengedi magát, játékos és szabad.

A reményről a Hamu és Gyémánt magazinban

Egyszer fent, egyszer lent – nemcsak egy éven, egy hónapon, hanem akár egy napon belül is változhatnak az előjelek, állandó mozgásban tartva az életünket. Ez a hullámzás az elmúlt időszakra különösen jellemző volt. Hol bujkál a nehéz időkben a remény? Erről beszélgettünk Boldizsár Ildikóval, Mautner Zsófival, Stork Natasával és Szőnyi Ferenccel a Hamu és Gyémánt magazin aktuális lapszámában.

A magazin megvásárolható a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető és előfizethető közvetlenül a kiadótól és digitális változatban is beszerezhető.