Elon Musk csillaghaó spacex
Youtube/SpaceX

Egy lépéssel közelebb a Marshoz: sikeresen landolt Elon Musk Csillaghajója

Ugyan kellett hozzá idő, de végül megtörtént, amire Elon Musk és csapata már jó ideje várt: az eddigi robbanásokkal végződő landolásoktól eltérően most sikeresen landolt a Starship prototípusa.

Az űrhajó SN15-ös prototípusát a Mexikói-öböl partján található texasi Boca Chica melletti indítóállásról bocsátották fel. A küldetés az eddigiekhez hasonló volt: a Starship néhány perc alatt körülbelül tíz kilométeres magasságba emelkedett, majd vízszintes helyzetben ereszkedett, és közvetlenül a földet érés előtt függőlegesbe fordulva landolt az indítóállás melletti leszállóhelyen – ezúttal hibátlanul.

A kísérletet a SpaceX élőben közvetítették a YouTube-on. A felvételen látni lehet, hogy a landolás után lángok csaptak fel az ötven méter magas űrhajó aljából, de ezúttal nem volt komolyabb gond és gyorsan eloltották őket.

Fél év leforgása alatt ez volt az ötödik kísérleti repülése a Starshipnek. Az előző négy alkalomból háromszor az űrhajó landoláskor felrobbant, illetve a március elején végrehajtott kísérlet során rendben leszállt, majd nyolc percre rá robbant fel.

Ahogy az MTI is beszámolt róla, a SpaceX Mars-utazásra tervezett újrahasznosítható űrhajójának a végleges magassága – a szupernehéz első gyorsítófokozattal együtt – százhúsz méter lesz, átmérője pedig kilenc méter. Embereket és száz tonna rakományt szállíthat majd a Marsra.

Elon Musk korábban úgy nyilatkozott, hogy valószínűleg még az idén végrehajtják az űrhajó első Föld körüli tesztrepülését, de azt sem zárta ki, hogy felülvizsgálják a terveket.

Mint ismert, az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) április közepén Elon Musk űrvállalkozását bízta meg az első kereskedelmi jellegű Holdra szálló egység kifejlesztésével. A Starship két űrhajóst visz majd az égitestre. Közülük legalább az egyik nő lesz. Nagyjából egy hétig folytatnak majd kutatást a Hold felszínén, mielőtt visszatérnek a Földre. Csaknem ötven éve nem járt ember a Holdon; 1969 és 1972 között tizenkét amerikai űrhajós szállt le az égitest felszínére.

És ahogy mi is beszámoltunk róla, a SpaceX-vezér egyik legnagyobb álma, hogy 2050-re egymillió embert küldjön a Marsra. Ennek kulcsa a most tesztelt újgenerációs, szupernehéz Starship rakétarendszer. Pár év múlva egyébként ezzel kerülné meg a Holdat is egy milliárdos divatmogul és nyolc általa választott ember.


A figyelmetekbe ajánljuk