Hetek óta zaklatják a Squid Game-ben látott telefonszám tulajdonosát

Hetek óta zaklatják a Squid Game-ben látott telefonszám tulajdonosát

A sorozat készítőinek bakija miatt, nem tudja normálisan élni az életét.


A Money Today által A-ként emlegetett, meg nem nevezett tulajdonos azt állította, hogy a sorozat Netflixen való megjelenése óta folyamatosan zaklatják. Ez pedig nem kis mennyiségű bejövő hívást jelenthet, hisz a Squid Game az idei év egyik legnagyobb sikere a streamingszolgáltatón és egyben az egyik legizgalmasabb sorozata is.

Netflix

Azóta folyamatosan, a nap 24 órájában hívásokat és sms-eket kapok, olyannyira, hogy már a mindennapi életemet is nehezemre esik folytatni. Ez egy olyan szám, amit már több mint 10 éve használok, szóval eléggé meglepődtem. Naponta körülbelül 4000 telefonhívás érkezik a készülékemre. Először nem értettem, hogy mi történik, mivel nem néztem a sorozatot. Valaki, aki tréfásan felhívott, azt mondta, hogy ez a szám szerepelt a sorozatban"

– nyilatkozta „A".

Ám a Netflix első válasza feldühítette a netezőket, mivel azt állította a cég, hogy egyszerűen nem tudnak semmit tenni. A második válaszuk sem sikerült sokkal jobban, mivel a telefonszám tulajdonosa elárulta, hogy megpróbálták pénzzel kárpótolni. Először körülbelül 850 dollárral, majd később 4240 dollárral.

A gyártócsapat azóta egy harmadik frissítést is megosztott a telefonszám-problémával kapcsolatban, ezzel bizonyítva, hogy még mindig dolgoznak a megoldáson, de egyelőre nem jártak sikerrel.


A figyelmetekbe ajánljuk