A bolygókutatók úgy vélik, hogy a Szaturnusz légköri áramlásait tanulmányozva nem csak egy, hanem kettő rejtélyt is megfejtettek.
A Nahid Chowdhury, a brit Leicesteri Egyetem csillagásza által vezetett tudóscsoport a Geophysical Research Letters című folyóiratban megjelent tanulmányában azt állítja, hogy megtalálta, mi hajtja a bolygó látványos sarki fényét.
Bár a Szaturnusz sarki fényeit – amelyeket először 1979-ben pillantott meg a NASA Pioneer 11 űrszondája –, részben vulkanikus anyagok okozzák, a tudósok most egy további mechanizmust is felfedeztek.
Kutatásaik szerint a sarki fények egy részét a Szaturnusz saját légkörében zajló örvénylő szelek is befolyásolják.
Ez a megkülönböztetés nemcsak azért fontos, mert megfejti a bolygó néhány hatalmas, lenyűgöző sarki fényeinek rejtélyét, hanem azért is, mert segít a csillagászoknak összerakni egy másik, évtizedek óta gondot okozó „puzzle-t”.
Az 1980-as évek elején a Voyager 1 és 2, valamint a Cassini által a 2000-es évek elején végrehajtott Szaturnusz-körüli megfigyelések között a tudósok valami nagyon furcsát figyeltek meg: a gázbolygók naphosszának mérésére használt rádiósugárzási impulzusok a Voyager-küldetés során drasztikusan más értékeket mutattak, mint a Cassini évtizedekkel későbbi mintavételei során.
A csillagászok az ezt követő 18 évben értetlenül álltak a szituáció előtt. De ahogy Chowdhury megjegyzi, úgy tűnik, hogy ugyanazok a légköri szelek, amelyek a Szaturnusz sarki fényét is okozzák, a napot mérő impulzusokat is befolyásolták.
Forrás: Futurism
