ennie morricone

Pénzérmékre kerül Ennio Morricone portréja

Limitált darabszámú öteurós pénzérmével tiszteleg a tavaly elhunyt Ennio Morricone Oscar-díjas olasz zeneszerző, karmester emléke előtt Olaszország.


Az olasz pénzverde szerdai közlése szerint a Grandi Artisti Italiani (Kiemelkedő Olasz Művészek) elnevezésű sorozat legújabb darabja kétféle változatban lesz elérhető.

Az ezüst emlékpénzérméből mindössze 8 ezer darab, a kétfémes ötvözetből 10 ezer darab kerül forgalomba - írja a La Repubblica című olasz lap internetes oldala. Noha mindkettő törvényes fizetőeszköz, az érmékkel elsődlegesen a gyűjtőket célozzák meg.

Az érmék egyik oldalán Morricone portréja látható, amelyet a Republica Italiana felirat ölel körbe, a másik oldal a zeneszerző kezeit mutatja vezénylés közben, valamint a neve és a 2021-es dátum olvasható.

A legendás filmzenék komponistája tavaly júliusban, 91 éves korában halt meg Rómában. Karrierje során több mint 500 film zenéjét írta, köztük az Egy maréknyi dollárért és a Volt egyszer egy vadnyugat című klasszikusokét.

Öt alkalommal jelölték Oscar-díjra - 1978-ban a Mennyei napok, 1986-ban A misszió, 1987-ben az Aki legyőzte Al Caponét, 1991-ben a Bugsy, 2000-ben a Malena zenéjéért, mielőtt 2007-ben megkapta az amerikai filmakadémia kitüntetését életművéért.
2016-ban negyven év elteltével visszatért a western műfajához, és az Aljas nyolcas című Tarantino-filmhez komponált zenéjével 87 évesen, hatodik jelölését sikerült a kategória Oscarjára váltania, megkoronázva ezzel több mint hat évtizedes, hosszú és sikeres pályafutását.


A figyelmetekbe ajánljuk