Roman Abramovics.
Roman Abramovics orosz oligarcha mozgásban van – és a szuperjachtjai is.


Miután Abramovicsot Oroszország ukrajnai inváziójára válaszul szankciókkal sújtották, a milliárdost utoljára március 14-én látták Izraelben, ahol kettős állampolgársággal rendelkezik.

Abramovics – aki a Forbes szerint jelenleg 7,1 milliárd dolláros (2351 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik – úgy tűnik, biztonságosabb vizekre költözteti jachtjait.

A 162 méter hosszú Eclipse nevű szuperjachtja, amely általában egész évben a Karib-tengeren horgonyoz, a MarineTraffic globális hajókövető platform szerint február 21. óta a Földközi-tengeren halad kelet felé. Szerdán a hajó Algéria partjainál tartózkodott, és továbbra is kelet felé tart, kikötőhelyet nem jelölve meg.

A több mint 600 millió dollárra (201 milliárd forint) becsült jármű a világ egyik legnagyobb és legdrágább jachtja, amely úgy tűnik, hogy Abramovics másik hajója, a Solaris felé halad a Jón-tengeren.

A 140 méter hosszú Solaris jelenleg Görögország nyugati partjainál található, és dél felé tart. A Solaris legutóbb egy barcelonai kikötőben horgonyzott le, ahol állítólag 2021 vége óta javításokat végeztek rajta.

A hajó úti cél bejelentése nélkül távozott. Lehetséges azonban, hogy a Solaris és az Eclipse egymás felé közelednek, és izraeli kikötőket is szemügyre vesznek, ahol Abramovics mentesül a szankciók alól.

Bár az oligarcha régóta szövetségese Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, tagadja, hogy szoros kapcsolatai lennének a Kremllel. Ez nem akadályozta meg, hogy több tucatnyi ország, köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és több uniós ország szankciókat és vagyonbefagyasztást vezessen be az oligarchával szemben.

A szankciók részei annak az összehangolt multinacionális erőfeszítésnek, amelynek célja, hogy nyomást gyakoroljanak Oroszország leggazdagabb és legbefolyásosabb személyiségeire, hogy segítsenek véget vetni Oroszország Ukrajna elleni háborújának.

Abramovics talán már előre érezte a gazdasági nyomást, és néhány nappal az ukrajnai invázió után azzal került a címlapokra, hogy kijelentette: 2,5 milliárd dollárért (840 milliárd forint) eladja szeretett londoni futballklubját, a Chelsea-t. A milliárdos azt mondta, hogy a teljes bevételt az ukrán menekültek és a háború áldozatai javára fordítaná.

Az oroszok a világ megajachtjainak 10 százalékát birtokolják, így Abramovics csak egy a sok orosz milliárdos közül, akik az elkobzás elkerülése érdekében mozgatják a vagyonukat. A héten az olasz rendőrség lefoglalta Andrej Melnicsenko orosz oligarcha 148 méter hosszú hajóját, a hónap elején pedig Franciaország elkobozta az Amore Vero nevű jachtot, amely Igor Szecsin orosz olajmilliárdos tulajdonában van.

Forrás: RobbReport

A figyelmetekbe ajánljuk