Úgy tűnik, tényleg megérkeztek a repülő autók: hamarosan 3 is a levegőbe emelkedhet

Úgy tűnik, tényleg megérkeztek a repülő autók: hamarosan 3 is a levegőbe emelkedhet

A repülő autók ágazata évtizedek óta csak vergődik. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy az iparág elérkezhet egy fontos fordulóponthoz, mivel három cég már közel áll ahhoz, hogy a koncepcióikat végre eljuttassák a sorozatgyártásig.


Az eVTOL-okkal ellentétben a repülő autók ténylegesen illeszkednek a meglévő szabályozási struktúrákba. A holland PAL-V International 300 000 dolláros (126 millió forint) Liberty Sport nevű modelljét az Európai Repülésbiztonsági Ügynökségnek még jóvá kell hagynia, mint kulcsrakész repülőgépet (ez a folyamat legalább 18 hónapot vesz igénybe), és a pilótának egy speciális jogosítványra lesz szüksége.

A háromkerekű repülőgép 2024-ben debütáló első verziója két darab 100 lóerős Rotax motorral rendelkezik majd – ezek közül csak az egyiket használják majd a közúti üzemeltetés során, ami lehetővé teszi, hogy olyan városok felett is közlekedjen, ahol az egymotoros repülőgépek használata tilos.

A második „versenyző”, a Klein Vision AirCar egy futurisztikus olasz hiperautóra hasonlít, de egy gombnyomásra egy rejtett rekeszből kicsomagolódnak a szárnyai. Miután a négykerekű prototípus kísérleti repülőgépként elnyerte a szlovák hatóságok jóváhagyását, a vállalat elkezdett dolgozni egy második iteráción, immár a dél-afrikai székhelyű Adept Airmotive 280 lóerős repülőgépmotorjával.

A Klein Vision következő lépése egy teljes, az európai CS-23-as könnyű légijármű-szabályok szerint tanúsított modell kifejlesztése lesz, amely a vállalat szerint legalább két évet vesz igénybe.

Az oregoni Samson Sky arra számít, hogy 14 év fejlesztés után 2024-ben megkezdi Switchblade nevű repülő autójának szállítását. A háromkerekű jármű az alapító, Sam Bousfield által Skybrid szisztémának nevezett rendszert használ – egy gázmotor, amely energiát termel egy elektromos motor részére, amely a légcsavart hajtja, és egy másik motor (vagy esetleg kettő) a kerekek számára.

A Switchblade a becslések szerint 170 000 dolláros (71 millió forint) árról indul. A Bousfield állítása szerint 53 országból több mint 2100 megrendelés érkezett.

Andy Wall, a PAL-V értékesítési igazgatója azt állítja, hogy a Liberty képes a repülőtéri infrastruktúrától függetlenül működni, és hogy az éves gyártás akár 10 000 darabra is felfuthat. A legvalószínűbb azonban, hogy a tulajdonosok otthon, a garázsban tartják majd a gépüket, és a felszálláshoz a legközelebbi kijelölt repülőteret használják majd.

Forrás: Robb Report

A figyelmetekbe ajánljuk