Egy McDonald's-os krumplitartó

Sült krumpli-válság: ezért nincs elég burgonya a japán McDonald's-okban

A világ legnagyobb gyorséttermi vállalata, a McDonald's a globális ellátási válság miatt sült krumplihiánnyal küzd Japánban.


A szamurájok hazájában nem a félvezetők hiánya okozza a legnagyobb problémát. A cég közölte, hogy probléma van a híres sült krumpli készítéséhez használt burgonya szállításával. Emiatt péntektől december 30-ig az óriáscég csak kis adagokban árul hasábburgonyát Japánban.

"A McDonald's Japan átmenetileg korlátozza a közepes és nagy méretű sült krumpli értékesítését, annak érdekében, hogy a vásárlók továbbra is élvezhessék a McDonald's hasábburgonyáját.

– közölte a vállalat a BBC-vel.

A McDonald's elmondta, hogy az általa használt burgonyát általában a kanadai Vancouver melletti kikötőből importálja. A hajók azonban az árvízkárok és a világjárvány globális ellátási láncra gyakorolt hatása miatt jelentős késéssel működnek. A vállalat most alternatív intézkedésekhez folyamodik, beleértve a krumpli repülővel történő szállítását is.

Nem ez az első eset, hogy a McDonald's Japánban kénytelen csökkenteni az adagokat. 2014-ben az Egyesült Államok nyugati partjának 29 kikötőjében a 20 000 dokkmunkás, terminálüzemeltető és hajózási vállalat közötti elhúzódó ipari vita miatt sült krumplihiány lépett fel.


Forrás: BBC

A figyelmetekbe ajánljuk