A pengőt 1927-ben vezették be Magyarországon, miután az első világháborút követő infláció a koronát is súlyosan meggyengítette. Az új fizetőeszköz kezdetben stabilnak bizonyult, a második világháború azonban gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Magyarország gazdasága 1945-re rendkívül súlyos állapotba került. A háború óriási károkat okozott az iparban és a közlekedési infrastruktúrában, az árutermelés visszaesett, miközben az állam kiadásai magasak maradtak. A növekvő költségeket egyre nagyobb mennyiségű pénz kibocsátásával próbálták fedezni, ami tovább gyorsította a pengő értékvesztését.
A hiperinfláció 1946 júliusában érte el a csúcspontját. A havi infláció szinte felfoghatatlan, 41,9 billiárd százalékra emelkedett, ami napi körülbelül 207 százalékos drágulásnak felelt meg.
A mindennapi életben ez azt jelentette, hogy a reggel kézhez kapott fizetés estére már lényegesen kevesebbet ért. A pénz címleteit folyamatosan növelni kellett, hogy egyáltalán használhatók maradjanak a hétköznapi vásárlások során.
Megjelent a milpengő, amely egymillió pengőt ért, majd a bilpengő, amely már egymilliószor egymillió pengőt jelölt. 1946-ban már 100 millió bilpengős bankjegyet is forgalomba kellett hozni. Névértéke egy egyesből és húsz nullából állt, ezzel pedig máig ez a legnagyobb címletű bankjegy, amely ténylegesen forgalomba került. Sőt, ennél nagyobb címlet is készült: az egymilliárd bilpengős bankjegyet ugyan kinyomtatták, forgalomba azonban már nem került.
1946 nyarára a pengőt már nem lehetett megmenteni. Augusztus 1-jén Magyarország bevezette a forintot, amely máig az ország hivatalos fizetőeszköze. Az átváltási arány szinte felfoghatatlan volt: egyetlen forint 400 kvadrilliárd pengőt ért. A forint bevezetésével és az azt kísérő stabilizációs intézkedésekkel sikerült megfékezni a hiperinflációt és stabilizálni az árakat. Nyolcvan év elteltével a magyarországi pénzromlás rekordját továbbra sem döntötték meg: 1946 júliusa maradt a világtörténelem legsúlyosabb dokumentált hiperinflációs időszaka.
Olvasd el ezt is!