Designer Ujma/Shutterstock
  ●  Pénz

A tavalyihoz képest 29 százalékkal kevesebb ingatlant értékesítettek idén augusztusban

Nem hozott fellendülést a nyár utolsó hónapja a magyar ingatlanpiacon: augusztusban mindössze 8077 lakóingatlan cserélt gazdát az országban. Ez 2026 második legalacsonyabb havi eredménye, ráadásul jelentős visszaesést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A Duna House tranzakciószám-becslése szerint az augusztusi 8077 adásvétel 13,1 százalékkal maradt el a júliusi értéktől, 2025 augusztusához viszonyítva pedig már 29 százalékos volt a visszaesés.

Az éves különbség ugyanakkor részben a tavalyi ingatlanpiaci helyzettel magyarázható. 2025 augusztusában a piac már az Otthon Start Program szeptemberi indulására készült. A bejelentést követően, még a program bevezetése előtt megugrott a befektetési célú ingatlanvásárlások száma, ami felfelé húzta az akkori tranzakciós adatokat – írja a Haszon.

A lakáshiteleknél egészen más a helyzet

Miközben az ingatlan-adásvételek száma csökkent, a lakáscélú jelzáloghitelek piacán éves összevetésben jelentős növekedés látható.

A Credipass magyarországi adatai szerint 2026 augusztusában várhatóan 255 milliárd forint értékben kötöttek lakáscélú jelzáloghitel-szerződéseket.

Fotó: Pixel-Shot/Shutterstock

Ez ugyan 6,9 százalékkal alacsonyabb a júliusi értéknél, a Magyar Nemzeti Bank által közölt 2025. augusztusi adathoz képest viszont 141,3 százalékos növekedést jelent.

A nyár utolsó hónapja tehát kettős képet mutatott a magyar lakáspiacon: miközben az adásvételek száma látványosan visszaesett, a lakáshitelezés volumene továbbra is jóval meghaladta az egy évvel korábbi szintet.

Nyitókép: Designer Ujma/Shutterstock

A legfontosabb hírekért iratkozz fel hírlevelünkre!