A Hold

A NASA egykori vezetője Hold közeli robotállomásokat akar építeni

Egy olyan új startupot hoztak létre a Hold közelében lévő robotállomások építésére, amelyet egy korábbi NASA-fejes vezet.

Steve Jurczyk, a NASA korábbi vezető adminisztrátora a társalapítója a Quantum Space nevű kereskedelmi űrinfrastruktúrával foglalkozó vállalatnak – derül ki a startup sajtóközleményéből. A cég célja, hogy robot előőrsök rendszerét építse ki a ciszlunáris űrben, vagyis a Föld és a Hold közötti térségben.

A tervezett infrastruktúra segíteni fogja a jövőbeni állami és magánutazásokat a Hold felszínére, amelyek során műholdakat telepítenek, hasznos terhet tárolnak, űrhajókat tankolnak, és kommunikációs kapcsolatokat hoznak létre a Hold felszínéről a Földre.

Hasznos, ha az előőrsökre úgy gondolunk, mint benzinkutakra vagy szerelőműhelyekre az autópálya mentén. Mivel a NASA megkezdi a történelmi Artemis küldetést, a jövőben kétségtelenül még több Hold-missziót láthatunk majd.

Ezért a technikai és logisztikai támogatásban segítő előőrsök létfontosságúak lesznek, mivel az űrhajóknak a Holdra tartó és onnan induló útjuk során lenne hol feltankolniuk. Emellett értékes szelenológiai adatok gyűjtésében is segíthetnének.

Az Artemis projekt legkorábban 2025-ben indíthatja el az első Hold-missziót. Tehát ez egy okos vállalkozás a NASA korábbi vezetője számára, aki tavaly májusban vonult nyugdíjba, miután Biden elnök beiktatása után az ügynökség megbízott adminisztrátora volt.

Forrás: Futurism

A figyelmetekbe ajánljuk