Gucci.

102 éve nem történt ilyen a Guccival

A Gucci alkalmazottai enyhén szólva sem örülnek a cég döntésének, ezért sztrájkba léptek.


Az olasz sztárluxusház októberben úgy döntött, hogy 219 tervezői alkalmazottjából 153-at Rómából Milánóba költöztet át. 50 munkavállaló azonban most sztrájkba lépett, mivel úgy gondolják, hogy szerintük egy „álcázott tömeges elbocsátás" fog zajlani – írja a Robb Report.

A tiltakozók hétfőn a cég római irodája elé vonultak, és egy négyórás sztrájkban vettek részt, ez pedig azt jelentette, hogy ez volt az első olyan munkabeszüntetés a vállalat 102 éves történetében, amelyet a Gucci szakemberei kezdeményeztek.

Ez is érdekelhet: Nyílik a luxus Gucci-butik − a legolcsóbb termék 14 millió forint lesz

A dolgozók „A Guccinál az elbocsátás divat" és „A Gucci vág, de nem varr" feliratú táblákkal tiltakoztak, illetve Chiara Giannotti, a szakszervezet képviselője azt állítja, hogy a cég anyavállalata kihasználta az átszervezést a létszámcsökkentésre.

Gianotti elmondta, hogy a vállalat így akarja kiszorítani azokat az alkalmazottakat, akiknek nem tetszenek a feltételek, illetve családjaik miatt nem tudják elhagyni Rómát.

A tiltakozás apropóján megszólalt a cég szóvivője is megszólalt, és elmondta, hogy az áthelyezés „nem irányoz elő semmilyen létszámcsökkentést", és „a jelenlegi szabályozásoknak teljes mértékben megfelelve hajtják végre". Emellett azt is megemlítette, hogy pénzügyileg is segítik az érintett alkalmazottakat.

Nemcsak a szóvivő, hanem a nemrég beiktatott kreatív igazgató is elmondta a véleményét, Sabato de Sarno ugyanis megjegyezte, hogy hozzá kapcsolódó csapatok azért hajtják végre a költözést, hogy „szorosan együttműködhessenek a márka stratégiai funkcióival", amelyek már Milánóban vannak.

Az érintett sztrájkolók azonban nem lettek nyugodtabbak a vezetők mondatai okán.

Számunkra ez egy csoportos elbocsátás, mivel nem mindenkinek kínálták fel az áthelyezéshez szükséges feltételeket, így sokan elveszítik az állásukat

– áll Federica Ricci, a Flictem-Cgil szakszervezet regionális titkára közleményében.

A figyelmetekbe ajánljuk