elon musk táncol

Egyre nagyobb a feszültség Elon Musk és a Tesla befektetői között

A SpaceX vezérigazgatója, Elon Musk Twitter-vásárlása beárnyékol egy másik, az utóbbi időben elhanyagolt vállalkozást: a Teslát.

A héten mérlegeltek a piaci szakértők arról, hogy Elon Musknak a Twitter megvásárlására kötött, látszólag gyenge lábakon álló üzlete miként okoz jókora károkat a Tesla részvényeinek árfolyamában.

A szakértők szerint a dolog több összetevős: volt egy általános piaci visszaesés, a Tesla önmagában is sok kihívással küzdött, ráadásul Musk nyilvános Twitter-csínytevési is hozzájárultak a folyamathoz. Mindezt Dan Ives, a Wedbush elemzője „cirkuszi show-nak" nevezte, amit a befektetők nagyon gyorsan megunnak – írja a Futurism.

Fogytán a Tesla befektetőinek türelme. Ez a [felvásárlási] cirkuszi show komoly károkat okozott a Tesla részvényeinek, és Musk számára eddig ez egy fekete folt volt.

– idézi a Forbes Ives véleményét.

A Forbes beszámolója szerint a Tesla részvényei a héten hét százalékot estek, ami közel 49 visszaesést jelent a 2021 novemberében elért történelmi csúcs óta.

A Tesla piaci értéke azóta több mint 30 milliárd dollárt zuhant.

Bár a piac az elemzők szerint kemény időszakra számíthat – Tesla különösen a sanghaji lezárások miatt, ami miatt a hírek szerint a dolgozóknak a gyár padlóján vagy régi katonai táborokban kell aludni. .


A kilátások jelenleg kifejezetten borúsak, és a befektetők joggal aggódnak amiatt, hogy Musk kusza Twitter-felvásárlása a végén komolyan árthat az autóipari vállalkozásának.

Az, hogy a milliárdos ura lesz-e a helyzetnek, és lenyugtatja a befektetőket, a jövő kérdése.


A figyelmetekbe ajánljuk