ölelkező bálnák

A kihalás szélén álló, ölelkező bálnákat videóztak

Az elmúlt években ugyan rég nem látott szaporulat történt a fajnál, de a helyzetük ettől még mindig nem túl rózsás.


Két súlyosan veszélyeztetett északi simabálnát örökítettek meg egy drón segítségével a massachusettsi Cape Cod foknál. A felvételen úgy látszik , mintha az állatok átölelnék egymást az uszonyaikkal. A videót Brian Skerry természetfotós, illetve a Woods Hole Oceanográfiai Intézet és a New England-i Akvárium munkatársai készítették.

A kutatók szerint nagyon ritkán lehet ilyen viselkedést megfigyelni, és ez lehet az első alkalom, amikor hasonló jelenetet rögzítettek a levegőből.

Az állatok ezzel az ölelésszerű mozdulattal fejezhették ki egymás iránti vonzalmukat és párosodásra való készségüket.

Ahogy az MTI is beszámol róla, az északi simabálnák (Eubalaena glacialis) a világ legveszélyeztetettebb állatai közé tartoznak, populációjuk egyedszámát nagyjából 360-ra becsülik.

Bár az elmúlt télen évek óta nem tapasztalt szaporulatot figyeltek meg náluk, az állatvédő csoportok továbbra is aggódnak, hogy a különleges faj – főleg emberi tevékenység miatt – nagyobb ütemben pusztul, mint ahogy reprodukálódni tud.

2017 óta 34 simabálna pusztult el amerikai és kanadai vizeken, elsősorban azért, mert halászhálókba gabalyodtak vagy hajókkal ütköztek. További legalább 49 olyan esetet jegyeztek fel, amikor az állat olyan súlyos sérülést szerzett, amelyet feltehetően nem élhetett túl. Ezek a halálozási adatok felülmúlják a 2017 óta született példányok számát.

A kutatók hangsúlyozták, hogy ha csökkenne az emberi tevékenység okozta halálozás, akkor megfelelő lenne a simabálnák jelenlegi szaporodási aránya.

A figyelmetekbe ajánljuk