Egy gyár, amelyből füst árad ki.

A tanulmányok 99,9%-a szerint az emberek okozzák a klímaváltozást

A lektorált tudományos cikkek több mint 99,9%-a egyetért abban, hogy az éghajlatváltozást elsősorban az ember okozza – derül ki egy 88 125 éghajlattal kapcsolatos tanulmányt vizsgáló új felmérésből.


A kutatás egy 2013-as hasonló tanulmány aktualizálása érdekében jött létre, amelyből kiderül, hogy az 1991 és 2012 között megjelent publikációk 97%-a megerősítette azt az elképzelést, miszerint az emberi tevékenység megváltoztatja a Föld éghajlatát. A mostani felmérés a 2012 és 2020 novembere között megjelent szakirodalmat vizsgálja, hogy kiderüljön, változott-e a konszenzus – írja a Phys.org.

Gyakorlatilag biztosak vagyunk abban, hogy a konszenzus mára jóval 99% fölé emelkedett, és hogy az ember által okozott éghajlatváltozás valóságáról folytatott érdemi nyilvános beszélgetés nagyjából lezártnak tekinthető

– mondta Mark Lynas, a Cornell Egyetem Tudományos Szövetségének (Alliance for Science) vendégkutatója és a tanulmány első szerzője.

Rendkívül fontos, hogy elismerjük az üvegházhatású gázok kibocsátásának fő szerepét, hogy gyorsan új megoldásokat tudjunk mozgósítani, hiszen már most valós időben tapasztaljuk az éghajlattal kapcsolatos katasztrófák pusztító hatásait a vállalkozásokra, az emberekre és a gazdaságra nézve

– nyilatkozta Benjamin Houlton, a Cornell Mezőgazdasági és Élettudományi Főiskola dékánja,

Az ilyen eredmények ellenére a közvélemény-kutatások, valamint a politikusok és a közszereplők véleménye tévhitekre utal, és azt állítják, hogy a tudósok között még mindig jelentős vita van az éghajlatváltozás valódi okáról. A Pew Research Center 2016-ban azt találta, hogy az amerikai felnőtteknek csak 27%-a hiszi azt, hogy "majdnem minden" tudós egyetért abban, hogy az éghajlatváltozás az emberi tevékenységnek köszönhető – olvasható a lapban.

A tanulmányban a kutatók a 2012 és 2020 között megjelent 88 125 angol nyelvű éghajlat-politikai cikket tartalmazó adathalmazból származó 3000 publikációból álló véletlenszerű minta vizsgálatával kezdték a kutatást. Azt találták, hogy a 3000 tanulmányból mindössze négy volt szkeptikus az ember okozta éghajlatváltozással kapcsolatban

A társszerző, Simon Perry, az Egyesült Királyságban élő szoftvermérnök és az Alliance for Science önkéntese létrehozott egy algoritmust, amely kulcsszavakat keresett ki a csapat által szkeptikusnak ítélt cikkekből, ilyen volt például a "napenergia", a "kozmikus sugárzás" és a "természetes ciklusok".

Az algoritmust több mint 88 000 publikációra alkalmazták, és a program úgy rendezte őket, hogy a szkeptikusak a sorrendben előrébb kerültek. A várakozásoknak megfelelően sok ilyen ellenvéleményt megfogalmazó cikket találtak a lista tetején, és egyre lejjebb egyre kevesebbet. Összességében a keresés során 28 olyan írást találtak, amelyek implicit vagy explicit módon szkeptikusak voltak, és mind kisebb folyóiratokban jelentek meg.

Ha a 2013-as tanulmány 97%-os eredménye még mindig hagyott némi kétséget a tudományos konszenzust illetően az ember által az éghajlatra gyakorolt befolyással kapcsolatban, akkor a mostani eredmények még inkább eloszlatják a bizonytalanságot

– tette hozzá Lynas.

A figyelmetekbe ajánljuk