fiatal lány fehér háttér előtt áll, kezével a napot eltakarva
Bár 69 százalékuk stabilnak érzi állását, mindösszesen 20 százalékuk találna könnyen új munkahelyet – utóbbira 2016-ban volt utoljára példa.


Hivatalos adatok szerint 2020 közepén 4,5 és 5 százalék között mozgott a munkanélküliség aránya, mely leginkább a fiatalokat érinti: a 20 és 24 év közöttiek 13,4%-a, a 25-29 éveseknek pedig 7 százaléka volt munkanélküli, mely 4 éves csúcsnak számít

tudjuk meg a Haszon Magazin beszámolójából, mely a K&H Bank ifjúsági indexét szemlézte.

A cikkből az is kiderül, hogy bár a korosztály tagjainak 8 százaléka bizonytalan munkahelyének stabilitásával kapcsolatban, 60 százalékuk szerint pedig maga az elhelyezkedés is nehéz,

48 százalékuk azt érzi, hogy munkahelyén megbecsülik, amire 2013 óta nem volt példa. További jó hír, hogy 40 százalékuk megfelelőnek érzi munkahelyi pozícióját.

A figyelmetekbe ajánljuk