Van egy ország, ahol arcfelismerő rendszerrel fékeznék meg a koronavírust
Dél-Korea januártól legálisan figyelheti meg az állampolgárait a koronavírus terjedésére hivatkozva.

Már januárban startol Dél-Korea kísérleti projektje, amelyek keretei közt mesterséges intelligencia és különböző arcfelismerő szoftverek segítségével több ezernyi zárt láncú videókamera anyagát fogják elemezni a koronavírusos emberekkel érintkezett kontaktszemélyek felkutatására – írja a Haszon.

Az államilag finanszírozott projektet először a közel 900 ezres lakosú, Szöul peremvárosában található Pucshonban tesztelik.

A tájékoztatás szerint több mint tízezer CCTV kamera felvételeit fogják figyelni a szoftverek, a cél pedig a kontaktszemélyeket felkutató szakemberek terheinek csökkentése, illetve a vírus terjedésének modellezése.

Jang Deog-cheon polgármester a Twitteren arról írt, hogy a technológia segítségével sokkal gyorsabban és pontosabban tudják majd azonosítani, hogy az igazoltan fertőzött emberek kikkel érintkeztek.

Amíg a szakemberek jellemzően 24 órás műszakokban váltják egymást és egy felvétel akár órákig is eltarthat, addig a dél-koreai rendszer (pucshoni) 5-10 perc alatt egyszerre 10 ember mozgását is tudja elemezni. Ezzel pedig drasztikusan lerövidíti a felkutatáshoz szükséges időt.

Pucshon összesen 2,1 milliárd dél-koreai wonból, átszámítva nagyjából 567 millió forintból fejlesztette ki a rendszert.

A támogatók mellett természetesen vannak bírálók is: sokan attól tartanak, hogy az állam vissza fog élni a felvételekkel, a megszerzett információkat pedig a járványkezelésen túl más célokra is felhasználhatja. A tisztségviselők tájékoztatása szerint a rendszer csak az igazoltan fertőzött embereket követi, így nincs szó adatvédelmi szabálysértésről.

A kormány terve, hogy a COVID-ot ürügyként felhasználva a Nagy Testvérré váljon nem más, mint egy neototalitárius ötlet. Abszolút helytelen CCTV-ken keresztül figyelni és ellenőrizni a lakosságot az adófizetők pénzéből és a nyilvánosság beleegyezése nélkül

– idézi a Haszon Park Dae-chul-t, az ellenzéki Népi Erő Párt törvényhozóját.

Arcfelismerő technológián alapuló kontaktkutató rendszereket egyébként Kínában, Oroszországban, Indiában, Lengyelországban, Japánban és bizonyos egyesült államokbeli államokban is alkalmaznak.

A dél-koreai vezetők rendszer melletti érve, hogy a technológia a valóságot mutatja, míg a fertőzöttek sokszor elferdítik a valóságot. Ettől pedig a kontaktkutatás sikere is nagyban függ.

Kínában egyébként máshogy oldják meg a problémát: Harbin városa például 10 ezer jüannal, átszámítva nagyjából 510 ezer forinttal jutalmaz minden helybélit, aki előáll és bejelenti, hogy COVID-19 tüneteket produkál, vagy pozitív lett a koronavírus tesztje.


A figyelmetekbe ajánljuk