A Flamsbana norvég vasútvonal
Fotó: Getty Images

Vízesésről vízesésre visz a világ legmeredekebb vasútvonala

A Lonely Planet a világ leggyönyörűbb vonalának is megválasztotta a Flamsbanát, mellyel gigantikus fjord fölé jutunk.


A világ második legnagyobb fjordja büszkélkedik a világ lemeredekebb, rásegítés nélküli vasútvonalával. Norvégia nyugati részén, a Bergentől északra lévő, 205 kilométer hosszú Sognefjordban járunk, itt találjuk a Flam-vasútat, melyről ezek után talán nem is kell elmagyaráznunk, miért sorolják gyakran a földkerekség legszebb vonalai közé.

2014-ben a Lonely Planet egyenesen a leggyönyörűbbnek választotta.

A lélegzetelállító tájon a tengerszintről kapaszkodik fel 867 méterre, mindössze 20 kilométeren. Külső rásegítés helyett a hagyományos nyomtávon két mozdony dolgozik, elölről hátulról körülvéve a szerelvényt és a lelkes utasokat.

Közben a Sognefjord délkeleti végét jelentő Flamból vízesésről vízesésre – többek között a monumentális a Kjosfossen-vízesés érintésével – jutunk el Myrdalba úgy, hogy az úton 5,5 százalékos emelkedővel is megküzd a vonatunk. A menetidő egy óra.

A Flam-vasútat – helyi nevén Flamsbanát – 1940-ben adták át. Húsz alagúton visz át, amelyek közül 18-at puszta kézzel építettek. 1944-ben villamosították a teljes vonalat.

A figyelmetekbe ajánljuk