Netflix statisztika 2020 és 2021
A cégnél amúgy is számoltak, hogy a koronavírus lecsengése után visszaesik majd a forgalmuk, de ekkora csökkenésre ők sem számítottak.

Úgy tűnik véget ért a Netflix tavaly tavasz óta tartó sikerszériája. Mi is beszámoltunk róla, hogy a koronavírus-járvány és egyben a karanténidőszak kezdetén berobbant a streaming-szolgáltató nézettsége. Csak 2020 első negyedévében 15,8 millió felhasználóval nőtt az előfizetők száma, és a lendület kitartott egészen év végéig: a Netflix csak 6 millió új előfizetővel számolt az utolsó negyedévben, de a szűnni nem akaró pandémia miatt csaknem 2,5 millióval több, 8,51 millió felhasználó rendelte meg újonnan a szolgáltatást.

Ez egyben azt is jelentette, hogy 2020-ban a streamingóriás saját korábbi rekordját is jócskán megdöntötte, mikor egyetlen év alatt 36,6 millió előfizetővel gyarapodott. A korábbi rekordévet 2018-ban zárta 28,6 millió új előfizetővel.

Ám a lendületet úgy nem sikerült átmenteni 2021-re. A Netflix ugyan bizakodó volt – előzetesen 6 millió előfizetővel számoltak – , de ebből mindössze 3,98 millió ember regisztrált január és március között. Ugyan az előzetes számítások szerint második negyedévre újabb fellendülés következhet, mivel ebben az időszakban valamiért jóval többen streamelnek.

Az biztos, hogy a Netflix részvényeinek nem esett jól a most közölt statisztika: az árfolyam 489,28 dollárra esett, ezzel 25 milliárd dollárral csökkentve a cég piaci értékét.

Azért nem kell temetni a céget, ahogy ők sem teszik ezt: jelenleg 200 produkcióra vár már csak utómunka, ami azt jelenti, hogy jócskán felpörgetik a tartalmakat – szemben a tavalyi, filmgyártás szempontjából is ínséges időkkel.


A figyelmetekbe ajánljuk