Ha a szájharmonikára gondolsz neked is legelőször a Volt egyszer egy Vadnyugat betétdala ugrik be? Nem meglepő! Ám a különös hangszer rendkívül hosszú utat járt be a történelem során, míg elnyerte a ma ismert formáját.


A harmonika eredete egészen i. e. 1100 körülig vezethető vissza, amikor megalkották a shenget, a kínai hangszert, amely egy nádszerkezet, ami függőleges csövekből áll. A hangszer természetesen nádat tartalmaz, emellett pedig egy rugalmas fémcsíkot, amely fel-le csapkod, amikor a zenész a sheng lyukain keresztül fúj, és így hangokat hoz létre. A legtöbb mai történész szerint azonban a szájharmonika közvetlenebb elődjét Christian Gottlieb Kratzenstein holland orvos és fizikus találta fel, aki 1780-ban a szabad nádszálat arra használta, hogy az emberi beszédet megközelítő eszközt hozzon létre, hogy jobban megértse a hang mechanikáját. A zongora méretű szerkezetét „beszélő gépnek" nevezte.

A következő évszázadban egyre kisebb méretű Kratzensteinéhez hasonló készülékeket gyártottak, melyeket terpodiumnak vagy harmóniumnak nevezték. A zsebméretű szájharmonika az 1820-as években jelent meg, és elterjedt egész Európában, később pedig az Egyesült Államokban is.

Matthias Hohner német órakereskedő 1857-ben megalapította Hohner nevezetű cégét, és hatalmas piacra talált Amerikában, ahol szájharmonikákat adott el a délvidéki német bevándorlóknak. A vállalat egyébként a mai napig is vezető szájharmonika márka.

A szájharmonika igazi aranykora a világháborúk közötti időszakra tehető, amikor jó pár zenész szájharmonikával turnézott, majd a westernfilmekben a cowboyok ajkai között szólaltak meg.

1944-ben egy volt chicagói tengerészgyalogos, Jerry Murad megalakította a Harmonicats nevű, szmokingban és nyakkendőben játszó szájharmonikásokból álló triót. Az együttes különféle dalokat dolgozott fel, az egyik leghíresebb cover az 1913-as Ziegfeld Follies című musicalben felcsendülő, Peg O' My Heart című dal volt.

Nem sokkal később Sonny Boy Williamson II és Little Walter úttörő szerepet vállaltak a chicagói blues megteremtésében. Mindegyik irányzat hatással volt a folk, a rock és a soul zenészekre, Bob Dylantől Stevie Wonderen át a Blues Travelerig.

(smithsonianmag.com)

Friss

A Netflix megcsinálta az Álarcos Énekes randiverzióját

Egészen bizarr koncepció. A felek olyan vakrandikra mennek, ahol mindkét fél el van maszkírozva.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Ők voltak a legelsők – 5 nő, aki megváltoztatta társadalmunkat

Napestig lehetne sorolni azokat a női alakokat, akik rendkívüli hatással voltak történelmünkre, társadalmunkra és gazdaságunkra. Alappillérei a feminizmusnak, s példaértékű hősei nők millióinak.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS

Három megszólaló, három történet – ezért szeretjük a Rosaliát (x)

Idén ünnepli 10. születésnapját Budapest kedvenc nyárköszöntő fesztiválja, a Rosalia. Ebből az alkalomból kérdeztünk meg három, a fesztivál életében fontos szereplőt. De vajon, mi a közös a SPAR Magyarország, a Gál Szőlőbirtok és a Varsányi Pincészet Rosaliához fűződő kapcsolatában? A beszélgetésekből kiderül.

TOVÁBB OLVASOM ÖSSZEOMLÁS
A figyelmetekbe ajánljuk