Szendi Gábor
Tudományos Stand Up

Szendi Gábor szerint a nők az evolúció titkos favoritja

A kutatások alapján igencsak meglepő oka van annak, hogy a dzsesszzenészek nagy része férfi. Úgy tűnik, ennek semmi máshoz nincs köze, csak az udvarláshoz. Mélyen kódolva megőriztük ugyanis, hogy – akárcsak az állatvilágban – a hím felhívja magára a figyelmet. A különbség csupán annyi, hogy a modernkor férfijának több eszköz áll a rendelkezésére, ez pedig valahol az evolúció része – fogalmazta meg Szendi Gábor Tudományos Stand Up-előadásában.



A pszichológus A nő evolúciója című előadásában szellemesen tárja fel a fejlődéstörténet titkait: hogyan formálta a természet a saját igényei alapján a nőt nővé, és hagyta magára a férfit. Ebből is látszik, hogy a természet lényegesen nagyobb hangsúlyt helyezett a hölgyekre. Az evolúció könyörtelen volt, a férfiak Y kromoszómájának 1500 génje közül például mára csak 50-70 maradt.

​A nagy érzelmi kalkulátor

Amikor egy férfi és egy nő találkoznak – mint egy szabó –, méreteket vesznek egymásról. Agyukban beindul egy evolúciós kalkulátor, amely oszt és szoroz, majd a másodperc tört része alatt kidob egy eredményt, amely eldönti, hogyan tovább

– magyarázza Szendi.

Ez a kalkulátor férfiaknál a nő fiatalságát, termékenységét, egészségét és génállományát méri fel, adatgyűjtés folyik az életkorra, a hormonszintre és a jó genetikai adottságokra.

Ez persze így túl elvont

– magyarázza Szendi, majd folytatja:

Ha visszafejtjük a programot, durván a következő kép tárul a szemünk elé: imádom az ösztrogén szintedet!

A nő pedig elemzi a férfi nemzőképességét, az utódnevelésre való fogékonyságát és a szociális dominanciáját – tudat alatt is. A magasabb férfiak pedig előnyösebb helyzetben vannak, de nem pusztán a párválasztásnál. A statisztikák szerint az amerikai elnökválasztásokon is mindig a magasabb jelölt győzött.

Fődíj: a nő

Szendi Gábor tudományos előadásában szellemesen bizonyítja be, hogy ebben a férfiközpontúnak hitt világban valójában a nő a titkos mozgató. A férfi – ahogy a pszichológus fogalmaz – fogyóeszköz. A nő a szervezője és egyben a fődíja annak a férfiak között dúló, vérre menő viadalnak, amely érte folyik.

Miközben a nő gyengének tűnik, az erő vele van, és ő az evolúció titkos favoritja.

Szendi Gábor teljes előadása elérhető a Tudományos Stand Up műsorán web-streaming formában. Jegyeket erre a linkre kattintva lehet megváltani.

A figyelmetekbe ajánljuk