Ő volt a kilencvenes évek szexszimbóluma, szerették, kívánták, ünnepelték. De sokáig senki sem tudta, mi folyik a színfalak mögött.
Sharon Stone-nak kétség kívül az 1992-es Elemi Ösztön című film hozta meg az áhított sikert. Csillogás és elismerés, vagy mégsem? A Vanity Fair leközölt pár részletet memoárjából, amelyben elárulta, hogy milyen hatással volt rá Catherine Tramell karaktere és, hogy mi történt valójában a kulisszák mögött.
Minden szexizmus nélkül a film egyik felejthetetlen és legmeghatározóbb jelenete az, amikor Stone a kihallgató szobában keresztbe teszi a lábait, és villant egyet.
A színésznőnek erről élénk emlékei vannak:
Izgatott volt, amikor először hívták, hogy nézze meg a kész filmet. A vetítésen ügynökök és ügyvédek voltak, csupa olyan emberek, akiknek Stone szerint semmi közük nem volt a filmhez és az egész forgatáshoz. Ez volt az első alkalom, amikor látta az ikonikus villantós jelenetet. Dühös lett, hiszen a forgatáson azt mondták neki, hogy semmi sem fog látszódni, ugyanis azzal nyugtatták, hogy a fehér visszaveri a fényt, így nem mutatna jól a bugyija. Őrlődött, de végül felállt a székéből, odalépett a rendezőhöz és pofon vágta, majd azonnal tárcsázta az ügyvédjét.
Ráadásul a szerep megformálása sem volt a legkönnyebb menet. Elő kellett vennie a sötét énjét, ami rendkívül megterhelő volt neki. A forgatások idején rémálmok gyötörték, alvajáró lett és többször is előfordult, hogy arra ébredt, hogy az éjszaka kellős közepén felöltözve áll a kocsija mellett a garázsban.
Elárulta azt is, hogy Michael Douglas eleinte nem akart vele dolgozni, sőt még próbafelvételt sem akart készíteni az ifjú színésznővel.
„Hé, egy senki voltam hozzá képest, és ez egy kockázatos film volt"
– írta Stone, majd hozzátette, hogy 12 színésznő utasította vissza Catherine Tramell szerepét, ekkor Douglas beadta a derekát és hajlandó volt társulni a Stone-nal.
