A férfiak Tony Sopranot látva úgy döntöttek, adnak egy esélyt a terápiának.


Szerencsére manapság terápiára járni és pszichológus segítségét igénybe venni egyre elfogadottabb és normalizáltabb, még ha egyrészt sokak számára még mindig elérhetetlen. Régen ugye élt az a tévhit, hogy aki pszichológushoz jár, az valami ijesztő őrült, akitől félni kell. Ráadásul a járvány kezdete óta legtöbbünkre valószínűleg rá is férne egy jó terápia, hisz lelkileg igencsak megviselő időszakon ment keresztül az emberiség az elmúlt évben.

A karantén alatt egyébként egyre többen vettek elő egy régi klasszikust, a Maffiózókat, ami valóságos másodvirágzását élte a járvány alatt. Most a sorozat alkotóját, David Chase-t egy interjúban meg is kérdezték, hogy szerinte van-e köze annak, hogy ennyi ember újranézi a Tony Soprano sztoriját, ahogy feldolgozza pszichológusa révén lelki sérelmeit, egy ilyen időszakban.

Chase elmondta, hogy reméli, az emberek leginkább azért nézik újra alkotását, mert jó. Ugyanakkor hozzá tette, hogy beszámolók alapján a Maffiózók igencsak hozzátett ahhoz, hogy egyre több férfi kezdjen el terápiára járni, leküzdve az ezzel kapcsolatos belső gátlásait.

Azt tudom, hogy pszichológusoknál növekedett a férfi kliensek száma. Mondták nekünk. Az Amerikai Pszichoanalitikus Szövetsége még egy díjat is adott, és elmondták, hogy hála nekünk, eléggé megy az üzlet.

(Forrás: Consequence)


A figyelmetekbe ajánljuk