Lady Gaga a Gucci-ház című filmben.
MGM

Lady Gagának fizikai fájdalmat okozott a Gucci-ház főszerepének eljátszása

Lady Gaga Ridley Scott A Gucci-ház című filmjében Patrizia Reggianit alakítja, azt a hölgyet, akit azért ítéltek el, mert bérgyilkost bérelt fel volt férje, Maurizio Gucci (Adam Driver) megölésére. Ő maga azonban a szerep más aspektusairól is beszélt, többek között arról, hogy milyen hatással volt a karakter a mentális egészségére.


Az énekesnő egy nemrég megjelent interjúban elmondta, hogy a szerep eljátszásához a valós traumáit használta fel, és a Sztanyiszlavszkij-módszerre támaszkodott, amely egy (vagy több) érzelmileg fontos vagy megterhelő eseményből származó emlék felidézését jelenti.

Kibővítve korábbi állításait, miszerint a forgatás alatt „úgy élt", mint a karaktere – még olasz akcentussal is beszélt kilenc hónapig –, hozzátette, hogy a saját és Patrizia élményei közötti határok kezdtek elmosódni. Az egyik ilyen alkalomra visszaemlékezve ezt mondta:

Van egy jelenet, amikor egy égő gyertyát átütök a szobán, és emlékszem, hogy aznap Salma (Hayek) szívrohamot kapott tőlem. Ugyanúgy szétesőben voltam, ahogy (Patrizia) szétesett.

Úgy tűnik, Ridley Scott a kérdéses jelenet után közbelépett, mert aggódott, hogy Gaga előadása milyen hatással volt a mentális egészségére.

Ridley azt mondta: „Nem akarom, hogy traumatizáld magad! Én pedig azt mondtam: „Már megtettem. Már úgyis túl vagyok ezen. Akár neked is adhatnám

– magyarázta Gaga.

Az interjúban a karakter alakításának intenzitásáról is beszélt, amitől néha fizikailag is rosszul lett. A hónapokig tartó forgatássorán a legtöbb napon hajnali 3 óra körül ébredt, hogy elkezdjen felkészülni a szerepre. Amikor felébredt, gyakran hányt a szorongás, fáradtság, trauma, kimerültség, elkötelezettség és szerelem keverékétől.

Felébredsz, és hánysz. Mész a forgatásra, és megint hánysz

– folytatta.

Gaga azonban azt is hozzáteszi, hogy „bizonytalannak" érzi magát, ha a A Gucci-ház kapcsán felmerülő drámai élményeiről kell beszélnie.

Ideges vagyok, hogy az emberek azt fogják feltételezni, hogy szenzációhajhászkodom egy bizonyos típusú színészi játékkal

– mondta.

A Gucci-ház november 25-től látható a magyar mozikban.

Forrás: Dazed

A figyelmetekbe ajánljuk