Neymar, Messi, Suarez

Egy csatát már megnyert a Barcelona vezetése, de a háború úgy tűnik, még tart.



Meglepte a futballvilágot, amikor a Barcelona mezben felnővő Lionel Messi a nyáron váratlanul bejelentette távozási szándékát a klubnak. A szerződésében volt egy kitétel, hogy szabadon felbonthatja azt minden szezon végén, Ez is azt jelezte, hogy sose gondolták, hogy valaha eljöhet ez a nap. A koronavírus-járvány miatt viszont eltolódott a szezon és az átigazolási időszak is, erre hivatkozva végül nem tudta felbontani a szerződését, 700 milliós kivásárlási ára pedig mindenkinek túl magas volt.

Messi végül bejelentette, hogy marad, de az erről szóló nyilatkozatában élesen kritizálta a Barcelona jelenlegi vezetőségét, őket okolva a klub sikereinek elmaradásáért az utóbbi években. Pletykálták akkoriban, hogy Luis Suarez elküldése komoly szerepet játszott az argentin klasszis döntésében. Suarez azóta átigazolt a rivális Atletico Madridhoz,

Messi most egy Instagram-posztban is elköszönt tőle, amiben a klubnak odaszúrva megerősítette a pletykákat, hogy valóban szerepet játszott ez elvágyódásában.

Méltóbb búcsút érdemeltél volna, mint a klub történelmének egyik legfontosabb játékosa. Nem azt, hogy kirúgjanak, mint ahogy tették. De engem már semmi nem lep meg velük kapcsolatban.

A poszt alatt Neymar is kommentelt, aki a legendás MSN (Messi-Suarez-Neymar) tagja volt a Barca utolsó csúcsszezonjában:

Hihetetlen, hogyan intézik ezek az emberek a dolgokat.

A figyelmetekbe ajánljuk