hőség, forrsóság, meleg, napsütés

Úgy tűnik a koronavírus-világjárvány feltartóztatását célzó korlátozások sem tudtak azon változtatni, hogy 2020 a három legmelegebb év egyike legyen a meteorológiai feljegyzések kezdete óta – jelentette be hétfőn a Meteorológiai Világszervezet (WMO).


Tavaly az egész világot megbénította a pandémia. Repülőterek, gyárak álltak le, alig lehetett autókat látni, ennek következtében pedig számtalan jó hírről lehetett olvasni, úgy tűnt a koronavírus miatti leállások segítettek a Földnek.

És bár rövid távon ugyan csökkentette a koronavírus-járvány a szén-dioxid-kibocsátást, az üvegházhatású gázok légköri koncentrációja tovább növekedett a világszervezetnek a globális klíma állapotáról kiadott jelentése szerint. Ez megerősítette decemberi előrejelzését arról, hogy 2020 az eddig feljegyezett három legmelegebb év között van 2016 és 2019 mellett annak ellenére, hogy a tavalyi évben a La Nina jelenség hűtő hatása érvényesült.

2020-ban a globális átlaghőmérséklet 1,2 Celsius-fokkal volt magasabb az iparosodás előtti időszakhoz képest.Ha az üvegházhatású gázok kibocsátásának trendje folytatódik, a szén-dioxid globális koncentrációja idén elérheti a 414 ppm-et, vagy még magasabb értéket. 2019-ben 410 ppm-et mértek, ami 148 százalékkal több az iparosodás előtti időszakhoz (1850-1900) képest.

Petteri Taalas, a WMO főtitkára szerint a jelentés ismét megerősítette: a klímaváltozás irgalmatlan.Fel kell készülni a szélsőséges időjárási események növekvő számához, amelyek emberek millióinak halálát és jelentős károkat okozhatnak.

„A szakadék szélén vagyunk. Rekordmértékben olvadnak a jégmezők és a gleccserek, valamint a szárazság, a hőhullámok, az erdő-és bozóttüzek, a trópusi viharok szintén rekordmértékűek"

– mondta Antonio Guterres ENSZ-főtitkár a Reuters brit hírügynökségnek.


(MTI)

A figyelmetekbe ajánljuk