Egy amerikai McDonald's-étterem.
A McDonald’s néhány hónapja tesztjelleggel bemutatott növényi alapú hamburgerjei akkora sikert arattak, hogy nemsokára több száz étteremben lesznek kaphatóak.

A vállalat tavaly novemberben tesztjelleggel indította útjára a 100%-ban növényi alapú burgereket, mindössze nyolc amerikai éttermükben. A Meki speciális szendvicse – amelyet a Beyond Meat nevű vállalattal közösen alkottak meg – hamar közönségkedvenccé vált, a Piper Sandler befektetési bank elemzője, Michael Lavery szerint a szóban forgó McDonald’s-okban átlagosan naponta 70 darab növényi alapú burgert adtak el – írja a Haszon Magazin.

Ez több mint háromszorosa az előzetesen várt eredménynek, a siker értékét pedig tovább növeli az a tény, miszerint egy átlagos Mekiben naponta 110 Big Macet adnak el.

A Meki természetesen kihasználja a sikert és február 14-re várhatóan már több mint 600 étteremben lesz kapható a szendvics.

Lavery azonban azt is megjegyezte, hogy a növényi alapú étel sikerének jelentős részét maga az exkluzivitás adta, miszerint csak nyolc üzletben lehetett kapni a terméket. Az elemző szerint tehát a széleskörű árusítás során nem számíthatunk ehhez hasonló kiugró eredményekre.

A siker a növényi húst gyártó Beyond Meatnek is nagyon jól jött, ugyanis Lavery szerint a tömeggyártás okán a vállalat várhatóan 75-100 millió dolláros ( 240- 320 milliárd forint) éves plusz bevételre tehet szert.

Külön érdekesség, hogy a közelmúltban a Wall Street-i elemzők nem sok jót jósoltak a Beyond Meatnek, de minden jel arra utal, hogy korai volt leírni a vállalatot.

A figyelmetekbe ajánljuk