Mindkettőjüknek két-két karrier is jutott: egyikük nemzetközi modell és séf, másikuk világszerte ismert és magasan jegyzett divatfotós, fotóművész. A Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámában Nyáry Krisztián elköltözésről és hazatérésről, profizmusról és spontaneitásról, alkalmazott művészetről és az alkotás szabadságáról beszélgetett Tombor Nellivel és Tombor Zoltánnal.
Zoltán, ha jól számolom, 20 éve költöztél ki Milánóba...
Tombor Zoltán: Most, hogy mondod: napra pontosan húsz éve!
...2011-ben már együtt léptetek tovább Nellivel New Yorkba, pár éve pedig hazatértetek. Melyik volt a legjobb döntés?
Tombor Nelli: Mind a három egyformán fontos volt.
Egyiket se bántátok meg?
Zoltán: Nem, bár teljesen más okokból döntöttünk a továbblépés mellett. A második döntést, hogy elmenjünk a tengerentúlra, már az elsőn felbátorodva hoztuk meg. A hazaköltözés más: ilyenkor az ember hezitál, mert ez kicsit olyan, mintha behúzott farokkal hazaszaladnánk. De talán húsz év után ezt már nem lehet hazaszaladásnak nevezni... Főleg, hogy az első kettő az karrierdöntés volt, a harmadik az összetettebb, hiszen a családalapítás volt a célja. De mondja inkább Nelli, mit gondol róla!
Nelli: Milánó nélkül neked nem biztos, hogy jó lett volna megugrani New Yorkot. Kicsit megnyesegette a szárnyaidat, helyretett. Budapestről úgy mentél el, hogy itthon szupersztár voltál, Milánóban megértetted, hogy egy vagy a sok közül. Enélkül a tapasztalat nélkül nem biztos, hogy kibírod Amerikát.
Zoltán: Hát, tényleg azt gondoltam itthon, hogy szupersztár vagyok, de azt azért sejtettem, hogy kint nem ez lesz...
Tombor Nelli és Tombor Zoltán
Hamu és Gyémánt / Tombor Zoltán
Mindkettőtöknek tulajdonképpen két karrierje is van, csak máshogy. Nelli, modellként a nemzetközi élvonalba tartoztál, séfként pár éve indult a pályád, ami a kislányotok érkezése miatt megtorpant, majd újrakezdted. Melyik pályakezdés volt a nehezebb?
Nelli: Mind a kettő másért volt nehéz. A modellkedés azért, mert nagyon-nagyon magányos munka. Egyfolytában úton vagy, mindennap mással dolgozol, és nincsen egyetlen támpont sem az életedben. Nem volt teljesen újdonság számomra, hiszen tízévesen elkerültem otthonról, és kollégista lettem, ami alkalmazkodásra ösztökél. De azért ez egy nagyon magányos időszak volt. A séfszakma pedig azért nehéz, mert iszonyú magasak az elvárások. Elsősorban New Yorkról beszélek, ott az ember folyamatosan azt érzi, hogy lehetetlen helytállni. Közben persze nagyon inspiráló is, mert folyamatosan az van benned, hogy ha kell, bemegyek egy órával mindenki előtt, és addig gyakorlok, amíg jól nem csinálom. Aztán persze nem érsz a végére, de mindennap picit jobban feszegeted a határaidat.
Hasznos tapasztalat volt, hogy egyszer már egy ilyet végigcsináltál? Hogy lépésről lépésre felépítettél egy modellkarriert?
Nelli: Igen. Persze nem hasonlít egymásra a kettő,
de az fontos, hogy tudod, milyen az, ha van egy kitűzött célod, és hogy egyszer már elértél egy elég magas szintet.Ez segített, mert modellként is helyt kellett állni mindennap, és az is nagyon kemény munka. Kívülről sokak számára csillogónak meg álomszerűnek tűnik, de egyáltalán nem az: kialvatlanul menni fotózásra, megérkezni hajnali háromkor egy teljesen idegen helyre, és utána hat órakor már a szettben állni. Ráadásul mindig jó fejnek lenni...
Fizikailag melyik a keményebb?
Nelli: Egyértelmű: a konyha. Egy fotózáson is előfordul, hogy fél napot állsz mosolyogva könnyű nyári ruhában és körömcipőben a Hősök terén, de közben valójában mínusz három fok van, és az arcodra fagy a smink. De ez nem hasonlítható össze azzal, hogy a konyhán heti hét napot állsz, és közben többször be kell menned a fagyasztóházba, ahol mínusz 22 fok van.
Zoltán, nálad talán nem ilyen éles a különbség, de azért neked is van két, párhuzamosan futó karrierutad. Egyszerre vagy divat- és reklámfotós, meg jegyzett fotóművész is. Ezeket egyáltalán ketté tudod választani?
Zoltán: Abból a szempontból igen, hogy az egyiket megrendelésre csinálod, a másikat magadnak. Ez jelentős szellemi, lelki, sokszor erkölcsi különbség. Abból a szempontból viszont nincsen differencia, hogy ugyanaz az ember nyomja le a gombot, ugyanazzal a gondolkodással, ugyanazzal a tehetséggel vagy tehetségtelenséggel.
Ugyanazzal? Nem az van, hogy amikor egy megrendelőnek dolgozol, akkor végig ott van a fejedben, hogy más elvárásaihoz kell igazodnod?
Zoltán: Ezt az ember könnyebben megtanulja. Ha megrendelésre készülő munkát csinálsz, akkor kicsit kibérlik az ízlésedet arra az egy napra vagy egy hétre.
Amikor saját magamnak fényképezek, vagy alkotói munkát végzek, akkor a fotográfiát mint médiumot használom arra, hogy valamire felhívjam a figyelmet, vagy csak egyszerűen értelmezzek valamit, amit kamera nélkül nem tudnék.De a hozzáállásom, a maximalizmusom ugyanaz. Amikor már benne vagyok egy munkában, akkor így is, úgy is a saját kreativitásomat használom.
Folytatás a Hamu és Gyémánt magazinban!
A Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámának címlapjaHamu és GyémántA teljes cikket és a további fotókat keressétek a Hamu és Gyémánt magazin téli lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
