Dél-Amerika legbiztonságosabb országa, amit csak távolról ismerünk

Chile egyszerre ismerős és távoli a számunkra: egy hosszú, keskeny ország Dél-Amerikában, amely gyakran háttérbe szorul a médiában. Többet hallunk az argentin vagy a brazil fociról, szappanoperákról, drogbárókról, Shakiráról vagy épp a Machu Picchuról. Chile neve csak ritkán kerül elő – például, ha Pinochet szörnyű örökségéről, egy bányaszerencsétlenségről (Copiapó, 2010), futballsikerekről (Copa América 2015, 2016) vagy borokról van szó. Pedig Chile sokkal több ennél: egy békés, emberközeli ország egészen lélegzetelállító földrajzi adottságokkal – itt találjuk a világ legszárazabb sivatagát, az Atacamát, de a patagóniai jégmezőket és az Andok magas csúcsait is.  

Az első európaiak, a spanyol hódítók nem éppen a táj szépségét látták meg először. Diego de Almagro és emberei 1536–37-ben érkeztek annak reményében, hogy megtalálják a „második Perut”. Arany helyett viszont csak harcos őslakosokkal találták magukat szemben, ezért inkább visszafordultak.

Almagro után további, kitartóbb hódítók is érkeztek. A legjelentősebb közülük Pedro de Valdivia volt, Chile első kormányzója – ő alapította Santiago városát 1541-ben. Ez viszont önmagában nem volt elég ahhoz, hogy megszilárdítsa hatalmát, hiszen az őslakos araukánok 1553-ban fellázadtak Lautaro vezetésével – ő korábban Valdivia szolgája volt.

A globális békeindex szerint ma már Chile a legbiztonságosabb ország Dél-Amerikában – kivétel azonban a Lebu és Temuco közötti terület, ahol a mai napig gyakoriak a feszültségek. Itt élnek ugyanis azok az őslakosok, akik továbbra is földjogokat követelnek. Az állam és az aktivisták közötti konfliktus néha erőszakos eseményekhez vezet – Lautaro öröksége tehát ma is él.

A teljes cikket (benne 15 topélménnyel, amelyek feledhetetlenné tehetik az utazást) keressétek a Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.