Laboratóriumi eszközökkel berendezett galéria, sejtelmes fények, színesen burjánzó sejtcsoportok, gyűjthetetlen műalkotások, amelyek sérülékenyek, mint maga az élet. Valami hasonlót várunk, mikor egy bioart-kiállításra tartunk, azonban a bio-képzőművészet ennél szélesebb területet ölel fel. Az alkotás alapja a folyamatosan változó élő anyag, így ez a művészeti ág megnyilvánulhat szövetkultúrával kialakított képekben, szobrokban vagy akár genetikai manipulációval új életformákat hozhat létre. Inkább folyamat, mint installáció, ezért instabil, kiszámíthatatlan, és a végeredmény mindig meglepetést okoz. Jellegéből fakadóan a mű élettartama véges, ezért a digitális megörökítés gyakran az alkotási folyamat része.
A bioart egyik alapvetése, hogy az élő anyag azért válik alkotóeszközzé, mert többé nem akarjuk teljesen uralni – inkább együtt dolgozni vele. „A biológiai »félkész« rendszerek, mint például a SCOBY (baktériumok és élesztő szimbiotikus keveréke), nem inert médiumok, hanem önszerveződő, reagáló, élő struktúrák – mondja Újházi Adrienn vizuális művész. – Ezek az anyagok elmozdítják a művészt a teljes kontroll pozíciójából egyfajta gondozó-kooperátor szerepbe. A mű így nem statikus tárgy, hanem időben kibontakozó folyamat, amely a bizonytalanságot és a változást hozza az alkotásba.”
Az első ismertebb biológiailag modulált műtárgyakat az 1980-as években Joe Davis hozta létre, Dan Boyd genetikussal együttműködve. Egyik ikonikus műve ebből a korszakból a Microvenus, amelyben egy ősi, rúnához hasonló női szimbólumot kódolt DNS-szekvenciákba, és beillesztette őket egy E. coli baktérium genomjába. 2000-ben aztán több „alkotás” is felborzolta az állatbarát műkedvelők kedélyeit. Eduardo Kac Bunny című projektjének középpontjában például Alba, a génkezelt nyúl állt, amelynek DNS-ébe egy medúza génjét ültették, így bizonyos megvilágításban fluoreszkáló zöld fényt bocsátott ki. Marta de Menezes „Nature?” című művében genetikailag módosította élő pillangók szárnyait, hogy olyan mintákat hozzon létre, amelyek a természetben előtte soha nem léteztek. Ebben az időben fordult elő először, hogy egy élőlényt genetikai manipulációval tudatosan műalkotássá alakítottak, és a performanszok komoly vitákat váltottak ki.
Stelarc ausztrál performanszművész a test és a gép fúzióját vitte a végletekig, aki az Ear on Arm (2007) című alkotásában egy szövetmérnöki technikával növesztett humanoid fület operáltatott a bal karjába. A bioművészetek a provokatív témák, a furcsa megjelenés és a disztópikus, sci-fibe hajló gondolatiság miatt néha idegenkedést keltenek, Újházi Adrienn szerint részben félreértésből, részben természetes a reakcióként:
Blaumann Edit, a MOME doktori várományosa és a Budapesti Metropolitan Egyetem oktatója hangsúlyozza, hogy míg a bioart elsősorban biotechnológiai témákhoz kapcsolódik, és zavarba ejtő kérdéseket tesz fel, addig a biodizájn végső célja az alkalmazhatóság. „A téma egyrészt azért aktuális, mert az emberiségre nyomásként nehezedik, hogy az ipari folyamatainkat fenntarthatóbbá tegyük, és a természetes anyagok ehhez kézenfekvőek. Másrészt most ért el a technológiai fejlődés odáig, hogy eddig elképzelhetetlen dolgok válnak megvalósíthatóvá, és ki kell találnunk, mihez kezdhetünk velük.”
Szöveg: Lengyel Csilla
A teljes cikket, benne további érdekességekkel keressétek a Hamu és Gyémánt magazin tavaszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.