Buja oázisok, millió datolyapálma, titkok, kaland és luxus. Szaúd-Arábia északnyugati részén, a sivatag közepén – mellesleg az ország első UNESCO világörökségi helyszínén – 7000 éves civilizációk síremlékei és a természet naiv-szürrealista sziklaszobrai között a történelem és egy innovatív vízió tárul az utazó szeme elé. Mutasd magad, Al-Ula!
Az ember évezredek óta megtalálja a módját, hogy a legzordabb körülmények között is túléljen. Erre a találékonyságra ragyogó példa Al-Ula. Igen, Al-Ula. Aki nem hallott még erről a helyről, ne ostorozza magát.
Szaúd-Arábia 2019-től ad ki nem vallási célú turistavízumot, azaz korábban a külföldiek számára gyakorlatilag elérhetetlen volt ez a több ezer éve lakott, az Indiát és a Perzsa-öblöt Európával összekötő tömjénút mentén fekvő varázsvölgy.
Pedig Al-Ula már az ókorban is fontos megállóhely volt a különféle keleti fűszerek, a selyem és más luxuscikkek kereskedőútján. Aztán pár száz év „csend” után ismét főszerephez jutott az iszlám szent városába, Mekkába tartó zarándokoknak köszönhetően, azzal a kitétellel, hogy azért annyira nem tuti a hely. Mohamed próféta átka miatt ugyanis kísértetek járják. Utóbbira (szellemek) nincs bizonyíték, az évezredes emberi kreativitásra viszont több is. Érdemes talán azzal kezdeni, minek köszönheti létét az oázis.
A víz teremtő ereje
Fotó: Saudi Tourism Authority
Az itt élők már a keresztény időszámítás előtti évszázadokban is kifinomult megoldásokat alkalmaztak a túlélés érdekében. A talaj termékeny volt, de a víz kevés. A dédán, majd a nabateus korszak (a kettő együtt cca. Kr. e. 800 – Kr. u. 200) emberei hatalmas ciszternákat és kutakat építettek, hogy összegyűjtsék az esővizet, és hozzáférjenek a felszín alatti tározókhoz.
A hegrai nabateusok (Hegra az erre a területre érkező nabateusok legfontosabb települése volt, ma világörökségi helyszín) kerámiacsövekkel vezették el az esővizet a házakról, és arra is volt gondjuk, hogy a régészeti szempontból kincsesbányának tekinthető, homokkőből faragott csodás síremlékeik homlokzatát megvédjék a csapadék eróziójától.
Az épületeken és a sziklákon fennmaradt évezredes írott emlékek, vésetek persze érzékletesen árnyalják a modern emberben a fentiek alapján könnyen megszülető idealista képet. Az ókor embere számos imafeliratban arra kéri az isteneket, hozzanak „bőséges tavaszi esőt”, ami a vízellátás fontosságáról és bizonytalanságáról, a kiszolgáltatottságról árulkodik.
Később, a korai iszlám időszakára (Kr. u. 600), már tervezhetőbb lett a jövő. A lejtés maximális figyelembevételével kialakított öntözőcsatorna-rendszer szállította a vizet a hegyek lábától az oázishoz. Ennek az okos és praktikus vízgazdálkodási eljárásnak köszönhetően a terület mezőgazdasági központtá vált, ahol datolyát, citrusféléket, sőt búzát és árpát is termesztettek.
A fellendülés újabb város születését hozta magával: Al-Ula óvárosát a 10. században építették, részben a dédán és a nabateus időkben is használt kövekből. Szorosan egymás mellett álló, vályogtéglából épült házaival, boltjaival, mecseteivel és védelmi erődjével a város az 1980-as évekig lakott maradt.
Szabadtéri múzeum
Fotó: Saudi Tourism Authority
Mi történt negyven évvel ezelőtt?
A szaúdi kormány a közeli és modern Al-Ula városába költöztette a lakosokat, az ősi településből pedig szabadtéri múzeum és skanzen lett. Ma az óváros egy olyan labirintus, amelyben érdemes eltévedni. Elhagyott házak, kerámia- és hímzőműhelyek, egyedi üzletek sorakoznak egymás után, ahol az utazók kézműves termékeket és a környező ligetekből származó datolyát vásárolhatnak.
A világ minden tájáról érkező turisták persze számos klasszikus sivatagi programba is bekapcsolódhatnak. Esti csillagles és dűnetúra, – extrémebb arcoknak – sziklamászás vagy Via Ferrata.
Szöveg: Lipcsei Árpád
Folytatás a Hamu és Gyémánt magazinban!
A Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszáma
A teljes cikket (benne 15 topélménnyel, amelyek feledhetetlenné tehetik a szaúdi utazást) keressétek a Hamu és Gyémánt magazin őszi lapszámában, amely elérhető a kiemelt újságárusoknál, illetve megrendelhető, előfizethető közvetlenül a kiadónál.
