Ilyen egy luxusroadtrip Prága és Budapest között
Rolls-Royce / Sorok Péter

Ilyen egy luxusroadtrip Prága és Budapest között

Kipróbáltuk, milyen egy Prága-Budapest körutazás Four Seasons módra, és hogy maga az autózás is luxuskivitelben történjen, Rolls-Royce-okkal tettük meg az összesen 527 kilométeres távot.



Az utazást művészetként emlegetni nem költői túlzás – Nietzsche is ekként utalt rá, és szükségesnek tartotta gyakorolni önmagunk megismeréséhez. Ugyan sokféle utazás létezik, az valamennyiben közös, hogy hatással van az érzékeinkre: kiszakadva a hétköznapok monoton ismerősségéből újat látunk, hallunk, kóstolunk, tapintunk és érzünk. Mindez pedig feltölti az elmét, azaz, ha jól csináljuk, az utazás a testnek és szellemnek is kedvező tevékenység – épp ezért szeretjük annyira.

Hamisíthatatlan életérzés

A Four Seasons Hotel Gresham Palace lobbyja

A Four Seasons Hotel Gresham Palace lobbyja

Four Seasons

A Four Seasons a világ egyik legelőkelőbb szállodaláncaként szintén az utazás művészi formáját hirdeti, ráadásul nem elégszik meg azzal, hogy luxusszállást biztosítson vendégeinek, sokkal inkább egy életérzést kínál élményekkel fűszerezve. Újonnan indított, Scenic Route elnevezésű kampányukkal például roadtripekre invitálják az utazókat: levezethető távolságra lévő városok – mások mellett Liszabon és Madrid, Párizs és Saint-Jean-Cap-Ferrat vagy éppen Prága és Budapest – Four Seasons-e közötti utazásra, melyek során emlékezetes kulturális és gasztronómiai impulzusokkal gazdagodhatnak. Mi a cseh fővárosból indultunk Budapestre egy Rolls-Royce-szal – pontosabban hárommal, de ez már egy másik történet...

Ismerős és izgalmas

Kil\u00e1t\u00e1s a Four Seasons Hotel Prague egyik lakoszt\u00e1ly\u00e1b\u00f3l

Kilátás a Four Seasons Hotel Prague egyik lakosztályából

Four Seasons

A Budapest és Prága közötti hasonlóságokat hosszan lehetne sorolni – épp úgy, mint a különbségeket, az azonban vitathatatlan, hogy a cseh fővárosban van valami titkos összetevő, amely minket, magyarokat különösen vonz. A mesekönyvekből megelevenedett Óváros, mely a Moldva kanyarulatában fekszik, magával ragadó hangulattal bír, és számos kihagyhatatlan látnivalóval kecsegtet, és itt található a Four Seasons Hotel Prague is, páratlan kilátással a Károly-hídra és a Hradzsin negyedre.

Aki megszállt valaha a világ több mint 100 Four Seasons-ének egyikében, az pont úgy lesz a lánc többi hotelével, mint a budapestiek Prágával: egyszerre lesz számára komfortosan ismerős, mégis izgalmasan más. A kényelem, az elegancia és luxus mindegyikben azonos, ám valamennyi hotel más esztétikai élményt nyújt építészeti és belsőépítészeti megoldásaival, valamint az igénybe vehető szolgáltatásainak köszönhetően.

Pezsgővel a Moldván

Haj\u00f3t\u00fara a Moldv\u00e1n a Four Seasons Hotel Prague-gal

Hajótúra a Moldván a Four Seasons Hotel Prague-gal

Four Seasons

A prágai hotelnek van például egy saját, fából készült elektromos hajója, amit Csehszlovákia első first ladyje, Charlotte Garrigue után neveztek el, és amelyen pezsgős hajókázásra indulhatnak a szálloda vendégei. A Four Seasons szerződtetett hajókapitánya a Moldván mesél uralkodókról, művészekről, dicső és szomorú eseményekről, legendákról, valamint olyan kevéssé közismert, közelmúltbéli sztorikról, mint amikor 1996-ban Michael Jackson koncertje előtt egy monumentális ideiglenes szobrot állítottak a pop királyáról a nem ideiglenes, bár már akkorra ledöntött Sztálin-szobor helyén.

Szerencsére, ma már efféle elemek nem tarkítják az évszázadok alatt kialakult, festményszerű látképet, melyet nemcsak a Four Seasons folyóparti szobáiból lehet élvezni, hanem a hotel olasz stílusú fine dining étterméből, a CottoCrudóból, valamint a tetőteraszon működő japán-olasz fúziós pop-up étteremből, a Miruból is. A reggeli kávénk kortyolgatása közben, a tetőteraszon elköltött pazar ebéd alatt vagy mikor egy áttáncolt este után bedőlünk az ágyba, egyformán jól eső érzés percekre elveszni a fantasztikus látványban.

A luxus zászlóshajója

Rolls-Royce-ok sorakoznak a pr\u00e1gai Four Seasons el\u0151tt\u200b

Rolls-Royce-ok sorakoznak a prágai Four Seasons előtt

Rolls-Royce / Sorok Péter

Egy Rolls-Royce olyan, mint egy jelentős szépirodalmi mű: az élvezheti ki igazán, aki valamennyi rétegét megértette. Ahogy az Ulysses jól mutat a könyvespolcon, igazi élményt nem a tény ad, hogy ott van (vagy hogy mi tettük oda), hanem a tevékenység, amikor elolvassuk, s még annál is többet, mikor meg is értjük.

A Rolls-Royce öt alapmodellje (Phantom, Ghost, Cullinan, Wraith, Dawn) és azok különkiadásai (Phantom Extended, Ghost Extended, Black Badge) szinte minden részletükben személyre szabhatók, de hiába a csaknem végtelen variációban létező kivitel, mind ugyanazt nyújtja az utasának: a szuperluxus élményét. A Rolls-Royce-ok közös jellemzője, hogy méltóságteljes mozgásuk leginkább a hajókéra emlékeztet, hogy belül annyira csendesek, hogy a műszerfalban lévő analóg óra mutatóinak finom nesze is hallható, és az ülésbe épített masszázsfunkciótól kezdve a szuperpuha szőnyegig minden az utas kényelmét szolgálja.

Melyik Rolls-Royce illik hozzánk?  

PHANTOM: ha a Rolls-Royce-ok olyanok, mint a hajók, ez a modell egy óceánjáró – hatalmas és erős. A Phantomra jellemző leginkább, hogy sofőrös autó, azaz általában nem a tulajdonosa, hanem egy hivatásos sofőr vezeti.

GHOST: kisebb, mint egy Phantom, de ezt csak vezetve lehet megérezni, 2,1 m-es szélességével és 5,5 m-es hosszúságával ugyanis meglehetősen tekintélyt parancsoló kívül és belül is. A legnépszerűbb Rolls-Royce-modell, ami a legváltozatosabb kivitelezésekben létezik.

CULLINAN: a márka első SUV modellje, amely elölről elegáns, hátulról vagány, és nem ismer lehetetlent, akár városban, akár terepen kell teljesítenie. Ha terepen járunk, és szép tájat látunk, bármikor megállhatunk vele egy rögtönzött piknikre, ugyanis a csomagtartójában két kihajtható széket és egy asztalt találunk.

WRAITH: a Rolls-Royce család kétajtós grand tourer tagja, amely dinamikus sziluettjéről és sportos természetéről híres. 624 lóerős 6,6 literes V12-es duplaturbós motorja, ha megindul mindenkit izgalomba hoz, ezért ebben az autóban mindenképp érdemes a volán mögé ülni.

DAWN: ha a Rolls-Royce-ok allegorikus alakja, a Spirit of Ecstasy életre kelne, minden bizonnyal egy Dawnt választana magának, a kétajtós kabriót ugyanis a szabadság szerelmeseinek tervezték. Ugyanazt a motor kapta, mint a Wraith, így nemcsak szép, hanem gyors is.

A bőség zavara

A prágai Four Seasons-t egy smaragdzöld Phantommal hagytuk el, Brnóban átszálltunk egy Slamanca blue-nak nevezett, extrovertált színű Cullinan Black Badge-be, majd Pannonhalmán egy Midnight Sapphire-nek hívott sötétkék Ghostba – tehát tulajdonképpen az óceánjárótól eljutottunk a szuperjachtig. Alapvető emberi tulajdonság, hogy ha valamiből van választék, akkor összehasonlít és választ, mi azonban ezek közül az autók közül csak nagyon nehezen tudnánk választani, ezért gondoltuk, szakértői segítséget kérünk, és megkérdeztük a Rolls-Royce Németországból érkezett sofőrjét, hogy neki melyik a kedvence. Azt felelte: mindig az, amelyiket éppen vezeti.

A titok a részletekben rejlik

Pezsg\u0151tart\u00f3 a Rolls-Royce Phantomban

Pezsgőtartó a Rolls-Royce Phantomban

Rolls-Royce / Sorok Péter

Utasként osztjuk ezt a véleményt: az a kedvenc Rolls-Royce-unk, amiben éppen benne ülünk. Ahogy Frank Tiemann, a Rolls-Royce regionális kommunikációs igazgatója kifejtette, az átlagos Rolls-Royce-tulajdonosok több vállalatot vezetnek egyszerre, így amíg eljutnak egy tárgyalásról egy munkaebédre, majd onnan egy újabb tárgyalásra, tökéletes nyugalomra vágynak – és ezt meg is adja nekik az autójuk. A luxus tehát mérhető gyémántberakásos műszerfalban is, de leginkább a hátsó ülések nyújtotta szuperkényelemben, és azokban az extrákban, amelyeket az értők értékelnek leginkább. Ilyenek az ajtókba rejtett esernyők, a háttámlába épített pezsgőhűtő vagy csillagos eget idéző tető.

HGY-tipp: a Tugendhat-villa Brnóban

A Tugendhat-villa Brn\u00f3ban\u200b

A Tugendhat-villa Brnóban

Rolls-Royce / Sorok Péter

Egy Prága és Budapest közötti roadtrip során érdemes megállni Brnóban, és bejárni Csehország első modern műemlékét, az UNESCO világörökség részét képező Tugendhat-villát. A mai szemmel nézve is modernek számító, funkcionalista stílusú lakóházat és annak bútorait az ikonikus német építész, Ludwig Mies van der Rohe tervezte 1928-ban a textilgyáros Tugendhat család számára. Az épületet számos lenyűgöző dizájnelemmel bír, ilyen például a nappalit és könyvtárat elválasztó méretes ónix fal, illetve a faborítású, félkör alakú étkező. Ezen felül olyan technológiai megoldásokkal lett ellátva, mint az 5x3 méteres üvegablakok gombnyomásra történő padlóba süllyesztése, a légkondicionáló rendszer vagy a házi mozi, melyek a 20-as és 30-as években még elképesztően merész innovációnak számítottak.

Budapest más szemmel

Kil\u00e1t\u00e1s a budapesti Four Seasons egyik lakoszt\u00e1ly\u00e1b\u00f3l

Kilátás a budapesti Four Seasons egyik lakosztályából

Four Seasons

Vendégnek lenni az otthonunknak számító városban különleges élmény, új perspektívába helyez mindent – különösen akkor, ha a város egyik legjobb kilátása nyílik a lakosztályunk ablakából (a Gresham-palotából még a felújítás alatt álló Lánchíddal együtt is pazar a látvány, különösen este). Ennek ellenére általánosságban nem jellemző, csak kivételes alkalmakkor fordul elő, hogy egy helybéli szálljon meg egy hotelben, az viszont Magyarországon is egyre inkább megfigyelhető, hogy a topszállodák olyan éttermeket és bárokat létesítenek, amelyekbe a helyiek is szívesen járnak – ily módon a hotelek nemcsak a turistáké. A Kollázst már senkinek nem kell bemutatni, a Győrffy Árpád által vitt luxus brasserie kedvelt célpont a budapestiek gasztrotérképén, a tavaly ősszel nyitott Múzsa bár azonban még jóformán titkos helynek számít, amely tartogat meglepetéseket a vendégei számára.

Múlt és jelen eleganciája

A Múzsában koktélozni kicsit olyan, mintha visszautaztunk volna az időben Budapest aranykorába (a Ghost talán erre is képes) – és azért csak kicsit, mert a szecessziós köntösbe öltöztetett bár részleteiben nagyon is mai. Rédli Ádám bártender a londoni Artesiant maga mögött hagyva tért haza, és alkotta meg a Múzsa múltat idéző, de a jövőbe mutató koktélkínálatát, mely három csoportra oszlik a három idősíkra épített tematika szerint. A bárételek javarészt Herendi porcelánon érkeznek, és Győrffy Árpád víziói alapján készülnek az ázsiai-magyar fúziós konyha jegyében. Csütörtöktől szombatig pedig minden este zenészek és táncosok lépnek föl és teremtenek „új aranykor"-hangulatot Róth Miksa káprázatos ólomüvegjei alatt.

HGY-tipp: Shine Through Clouds koktél a Múzsában

Ha csak egy koktélt kóstolunk meg a Múzsa itallapjáról, a Shine Through Clouds legyen az az Új kor, vagyis a jövő szekcióból. Az ital alapját egy perui borpárlat, a Barsol Torontel pisco adja, melyet citromfű és grépfrút egészít ki üde aromájával, aztán mindezt – szó szerint– megbolondítja az Erős Pista. Bátortalanok is nyugodt szívvel bevállalhatják, kellemes meglepetés lesz – már az ital megérkezésének pillanatában tudni fogjuk, hogy jól választottunk, az elegáns pezsgős kehelybe töltött koktélt ugyanis egy illatos füsttel teli buborék zárja le. Amikor a szánkhoz emeljük, a buborék kipukkan, a füst elillan, mi pedig belekortyolhatunk az egyszerre ismerős és meglepően új ízvilágú italba. Varázslatos pillanat lesz ez, amire jó ideig emlékezni fogunk.

A figyelmetekbe ajánljuk