Leonardo DiCaprio

Félelmetes szektavezetőként tér vissza a vászonra Leonardo DiCaprio

Leonardo DiCaprio fogja alakítani az MGM filmstúdió készülő filmjében Jim Jonest, az 1978-ban Jonestownban tömeges öngyilkosságot elkövető szekta vezérét.


Az Oscar-díjas színész értesülések szerint már a szerződéséről tárgyal a stúdióval. DiCaprioról pedig már korábban is játszott valós személyeket, – nem is akárhogy – köztük J. Edgar Hoovert a J. Edgar című életrajzi filmben, a Kapj el, ha tudsz szélhámosát, Frank Abagnale Jr.-t , Howard HughestAz aviátor című produkcióban vagy a drogfüggő tőzsdei kereskedőt, Jordan Belfortot A Wall Street farkasa című filmben.

Az öngyilkos szekta történetét feldolgozó film forgatókönyvét Scott Rosenberg (Venom) írja, aki executive producerként is közreműködik a produkcióban, de a producerek között lesz maga DiCaprio is és Jennifer Davisson is a saját Appian Way produkciós cégén keresztül.

​De mi is ez a történet?

Jim Jones 1955-ben, Indianapolisban alapította meg a Népek Temploma nevű egyházat. Kezdetben kizárólag a jó indulat vezérelte, a fajok közti egyenlőségért szeretett volna küzdeni, valamint szívügye volt, hogy színes bőrű híveinek biztos megélhetést és menedéket nyújtson. A későbbiekben a felekezet Kaliforniába tette át a székhelyét, ekkor már olyannyira erős vallási szervezetként, hogy Jones a helyi és bizonyos mértékig az országos politikát is befolyásolni tudta. Jim egyfajta közéleti szuperhősnek számított, faji egyenjogúság és integráció képviseletéért különféle kitüntetésekkel halmozták el. Majd később Dél-Amerika északi partjain lévő Guyanáig utazott, ahol megalapította saját városát, Jonestownt.

Jones volt a felelős a történelem egyik legnagyobb tömeges öngyilkosságáért. Ő szervezte meg az 1978. november 18-án 909 ember életét követelő öngyilkos akciót a guyanai Jonestownban. A történet számos könyvet, dokumentumfilmet és televíziós műsort ihletett, köztük a legutóbbi, amelyet a tragédia 40. évfordulóján mutattak be, a Truth and Lies: Jonestown, Paradise Lost című 2018-as dokumentumfilmet. A produkciót a Hulu streamingszolgáltató forgalmazza.

De addig is, DiCaprio hamarosan Jennifer Lawrence oldalán lesz látható a Ne nézz fel! című, Netflixnek készült sci-fi vígjátékban, amit Adam McKay rendezett. Közben pedig elkészült a Martin Scorsesével forgatott Killers of the Flower Moon című krimije is, amelyet az Apple+ mutat be a közel jövőben.

Így nem fogunk szűkölködni a DiCaprio-hiányban az elkövetkezendő időszakban!


(looper/MTI)


A figyelmetekbe ajánljuk