6 zavarba ejtő festmény, ami megannyi kérdőjelet rejt magában
A művészek gyakran tudatosan építenek be kódolt üzeneteket alkotásaikba: a legtöbb könnyen észrevehető, egyesek azonban csak nagyítóval vagy alapos vizsgálattal fedezhetők fel. Nem véletlen, hogy egy-egy kép előtt akár órákat is el lehet időzni, hiszen mindig találunk újabb és újabb részleteket. Alább bemutatunk néhány olyan festményt, amelyeket nem árt többször is alaposan megvizsgálnunk.
Bár az egyik leghíresebb magyar festő kapcsán egyből a Magányos cédrus című festménye juthat az eszünkbe, több képe is a köztudatban van. Az egyik legismertebb az 1902-ben festett Öreg halász, amely a művésztől szokatlan módon kifejezetten komor és vészjósló hangulatot áraszt. Már első pillantásra feltűnhet, hogy a kép középpontjában szereplő szakállas férfi ábrázolása rendkívül részletgazdag, az igazi titokra azonban csak akkor derül fény, ha tükröt teszünk a festmény képzeletbeli felezővonalára.
Az expresszionista irányzatot képviselő Csontváry számos képe vet fel kérdéseket szemlélőjében. A Titokzatos sziget című műve talán az Öreg halász mellett a másik legsötétebb tónusú alkotása: már első pillantásra álomszerű és sejtelmes világba vezet, ahol az apró, de zsúfolt sziget, a naplementét idéző fények és a viharos tenger egyszerre idéznek elő békességet és feszültséget. A táj itt elsősorban nem egy valós helyszín, sokkal inkább egy lelkiállapot leképeződése, amelyben a játékos és a nyugtalanító érzések keverednek egymással.
Ha a világ legnyugtalanítóbb festményét keressük, jó eséllyel végez az élmezőnyben Bill Stoneham 1972-es festménye. A kezek ellenállnak neki egy bábuszerű kislányt és egy szomorú fiút ábrázol. Az igazán felkavaró azonban nem is az ő látványuk, hanem a mögöttük húzódó üvegajtó, amely mögött homályba vesző kezeket vehetünk észre. A kép első kritikusa, első kiállítóhelyének tulajdonosa és első vásárlója egyaránt rejtélyes körülmények közt hunyt el, ezek a történetek pedig tovább növelik a kép misztikusságát.
A 20. században alkotó Albright képét Oscar Wilde – azonos című – híres könyve ihlette. A grandiózus méretű festményen a romlottság, az öregedés és a lelki torzulás látványos, groteszk megjelenítése kap kiemelt hangsúlyt. A kép központjában egy szinte bomló, eltorzult alak látható, aki az ember ellélektelenedését és múlandóságát testesíti meg. A részletek szándékosan túlzóak, ettől lesz a portré egyszerre lenyűgöző és hátborzongató.
Pablo Picasso mindössze huszonkét éves volt, mikor megalkotta emblematikus olajfestményét. Az 1903-as Az öreg gitároson – amely a művész kék korszakához tartozik – egy megfáradt, elszegényedett zenész jelenik meg, akit a mélykék árnyalatok borongós, melankolikus hangulatba burkolnak. A törékeny testtartású férfi egyszerre fejezi ki a fájdalmat, a kitartást és a művészetbe kapaszkodás erejét. A kép inspirációját Picasso maga jelentette, az ezt megelőző években ugyanis rendkívül elveszettnek érezte magát. Mi sem bizonyítja ez jobban, hogy ekkortájt a társadalom kitaszított rétegeivel élt közösségben, rendkívül szegény körülmények között.
Az 1400-as évek németalföldi festészetének legnagyobb alakjaként Jan van Eyck számos mai napig ismert, apró utalásokat rejtegető művet hagyott az utókorra. Míg egyik festménye pár négyzetcentiméteres részén két nyúl haláltusáját fedezhetjük fel, addig Az arnolfini házaspár című alkotásába saját arcképét csempészte bele. A fényképszerű realizmus lenyűgöző, a csavar pedig elegánsan emlékezetes: a stílusos környezetbe beállított előkelő pár van ugyan a fókuszban, hosszas keresgélés után azonban a festő körvonalaira is rábukkanhatunk egy tükörben.
Olvasd el ezt is!