adolf hitler

4 történelmi „tény", ami valójában egyáltalán nem igaz

Mindannyian bedőltünk már a modern történelmi mítoszoknak, épp ezért itt az ideje megcáfolni őket.


Nindzsák?

Ha azt mondod, hogy nindzsa, akkor a feudális Japán álarcos, fekete ruhás harcosait képzeled el, akik épületek falain mászkálnak és embereket gyilkolnak. A modern populáris kultúrában az emberek a nindzsákra úgy gondolnak, mint rejtélyes gyilkológépekre, akik különféle pengéket, dobócsillagokat és füstbombákat használnak a merényletek végrehajtására, miközben viszályba keverednek a becsületesebb szamurájokkal.

A valóságban azonban ilyen szupermenő nindzsák soha nem léteztek. Azok, akik léteztek, egyáltalán nem úgy néztek ki és viselkedtek, mint ahogyan azt ma elképzeljük. Távol állt tőlük a szamurájokkal való viszálykodás, sőt, sok nindzsa szamuráj volt.

A nindzsák egyszerű felderítők, kémek és zsoldosok voltak, akiket a feudális Japán különböző hadseregei béreltek fel. Feladataik elvégzéséhez elvegyültek a helyi lakossággal, de nem használtak dobócsillagokat, inkább mérgezett nyilakat, az úgynevezett bo shurikeneket.

Több ember él ma, mint ahányan a történelem során meghaltak

Úgy vélik, hogy az egyiptomi piramisok építése óta mintegy hatmilliárd ember halt meg. Ez körülbelül egymilliárddal kevesebb, mint ma a Földön élő emberek száma. De még akkor is, ha a legkonzervatívabb kormeghatározási módszereket használnánk a Föld korára vonatkozóan, a piramisok még mindig viszonylag „késői" eseménynek számítanak. Sok millió, talán milliárd embernek kellett volna addig meghalnia.

A jelenlegi globális népességünk egyszerűen nem tud lépést tartani. Ráadásul ki kell zárni a gyermekgyilkosságokat, amelyeknek viszonylag hosszú története van, és mégis gyakran figyelmen kívül hagyják a hivatalos beszámolókban.

Hitlernek köszönhetjük az autópályákat

en.wikipedia.org

Németország híres a sörről, a mérnöki tudományokról, Hitlerről és az autópályáról. A diktátornak azonban semmi köze nem volt a sörhöz vagy az autópályákhoz. Mérnök sem volt, így nem ő alkotta meg a német szövetségi autópályát. Hitler nem felügyelhette volna az Autobahnt, mivel az már 1931-ben létezett, két évvel azelőtt, hogy ő kancellár lett. A náci vezér hatalomra jutása és az Autobahn kifejlesztése valóban szinte egy időben történt, de nem érdemes Hitlernek bármilyen erényt tulajdonítani.

Mussolininek kösznhetően pontosan jártak a vonatok

no.m.wikipedia.org

Mussolini korában a vonatok soha nem voltak egységesen pontosak. Ez a mítosz valószínűleg a fasiszta propagandának köszönhetően alakult ki, amelyek Mussolini hőstetteit hirdették a valóságon túl. A vonatok a kereskedelem és az utazás fontos részét képezték, így a gyors és hatékony vonatrendszerek fontos értékesítési szempontok lettek volna minden államférfi számára, de ebben az esetben ez egyszerűen nem igaz.

A figyelmetekbe ajánljuk